szerző:
MTI/hvg.hu

A szervezett társasutazásra, illetve a szabadidős és kulturális szolgáltatásokra fordított kiadások nőttek a legnagyobb mértékben az elmúlt években. Az utóbbi öt évben egy háztartás éves kiadásaiból összességében 8 százalékot fordít szabadidős és kulturális tevékenységre - hangzott el a Magyar Fogyasztó című szakmai folyóirat által szervezett szerdai konferencián.

A szabadidős tevékenységek közül az első helyen a barátokkal közös időtöltés áll. Barátokkal elsősorban a diákok, a 15-44 évesek, a férfiak és főként az egyedülállók járnak össze. A rokonlátogatás viszont kötelességnek számít és korántsem pihentető cselekvés - derült ki egy tavaly készült kétlépcsős felmérésből.
   
Ezután következik a kertápolás, a növénygondozás, majd a főzés, az új receptek kipróbálása, főként a nők és az idősebbek körében. A zenehallgatás és a tévézés tipikus háttértevékenység lett - ismertette a felmérést Kozák Ákos, a Gfk. Hungária Piackutató Intézet szakértője. A megkérdezettek fele gyakran internetezik szabadidejében.
   
A 8 óra munka, 8 óra szórakozás, 8 óra pihenés felosztás felbomlóban van. Összefolynak, egybemosódnak a különböző tevékenységek - mutatott rá előadásában Puczkó László, a Xellum Kft. képviseletében. Bár az elmúlt 100 év alatt jelentősen csökkent a munkára fordított idő, ezt sokan nem érzékelik - sőt, az állampolgárok egyharmada úgy gondolja, egyáltalán nincs szabadideje. Mindenki elérhető nyaralás közben is, üzleti ügyekben utazás közben is mobiltelefonál, ugyanakkor sokan otthonról dolgoznak.  
   
A romló hitelfelvételi lehetőségek közepette a szabadidő egyre inkább veszít jelentőségéből, a munkavégzés szükségszerűen szabadidőnk rovására növekszik. Hogy ez miként érinti - vagy érinti-e - az embereket, az attól is függ, felsővezetőről, vállalkozóról vagy dolgozó családanyáról van szó - fejtegette Kozák Ákos, aki már könyvet és számos tanulmányt írt e témáról. A szakértő prognózisa szerint a nagyobb külföldi utakról mondanak majd le a magyar emberek elsősorban, a belföldi wellness-hétvégék javára.
   
A szerdai tanácskozás a témát további aspektusokból is taglalta. Néhány cím az előadásokból: Tévé, az internethasználat és a társas kapcsolatok összefüggései, Vásárlásaink térben és időben, Hogyan érjük el a fogyasztót eredeti, kreatív módon, Szabadidős sikermárkák, szabadidős médiumok, Gazdasági recesszió, a belföldi turizmus nagy lehetősége.
   
Szó esett arról is, hogy egyes országokban melyek a jellemző szabadidő eltöltési formák. E tekintetben különös - és sokszor drága hobbik - válnak népszerűvé, mint például a delfinszámlálás, a túlélő túra, vagy olcsóbbak, mint a kora reggel még néptelen plázákban való joggingolás vagy éppen Japánban a kert-share. Mivel a japán nagyvárosokban nagyon kicsi a szabad, természetes földfelület, a pici kerteket is beosztják egymás között a lakók, hogy ki mikor kapálgathatja, gondozhatja - kikapcsolódásképpen - a zsebkendőnyi földet.

 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Amnesty: Tömeggyilkosságokat, háborús bűnöket követtek el a törökök és szövetségeseik

Amnesty: Tömeggyilkosságokat, háborús bűnöket követtek el a törökök és szövetségeseik

Lejárt a gyes, ráért politizálni, most pedig polgármester lesz, nem is akárhol

Lejárt a gyes, ráért politizálni, most pedig polgármester lesz, nem is akárhol

Ismét lenyűgöző filmet készített az Ezerízű szerelem rendezője

Ismét lenyűgöző filmet készített az Ezerízű szerelem rendezője

Keresik Paul McCartney 50 éve eltűnt gitárját

Keresik Paul McCartney 50 éve eltűnt gitárját

A Néppárt ismét megpróbálkozik a fideszes Hidvéghi Balázs jelölésével

A Néppárt ismét megpróbálkozik a fideszes Hidvéghi Balázs jelölésével

Drámai hatását mutatták ki a légszennyezettségnek

Drámai hatását mutatták ki a légszennyezettségnek