A kutatók nyolc európai ország - Belgium, Nagy-Britannia, Finnország, Németország, Olaszország, Luxemburg, Lengyelország és Hollandia - adatait értékelve jutottak arra az eredményre, hogy olyan fertőző világjárványok esetén, mint a H1N1 vírus okozta újinfluenza, az iskolák bezárása tíz százalékkal csökkenti a közvetlen érintkezések számát, s ez 21 százalékkal veti vissza a vírus terjedését.
Niel Hens, a kutatócsoport egyik belga tagja ezt azzal magyarázta, hogy a gyerekek "jelentős terjesztői sok közvetlen kontaktus útján terjedő kórokozónak kiterjedt és bensőséges társadalmi kapcsolataik és általános higiéniájuk miatt". "Az érintkezések lehetőségének visszaszorítása komoly haszonnal járhat egy világjárvány esetén" - tette hozzá Hens.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) júniusban nyilvánította világjárvánnyá a H1N1 vírus okozta új-influenzát. A szervezet állásfoglalása szerint az egyes országok kormányainak feladata, hogy az iskolabezárásokról döntsenek.
Sok ország a vírus széleskörű, a lakosság minden rétegét érintő terjedése miatt nem élt az iskolabezárás lehetőségével, mivel akkor az egészségügyben és egyéb kulcspozícióban dolgozóknak is otthon kellett volna maradniuk a gyerekeikkel, és ez drasztikus hatással lett volna nemcsak az egészségügyi ellátásra, de a gazdasági életre is.
A Biomed Central Infectious Diseases című szaklapban publikált tanulmány szerzői is hangsúlyozták, hogy mérlegre kell tenni a gyerekek otthontartásából fakadó hasznot, illetve annak várhatóan magas makrogazdasági költségeit.
H1N1: mennyit számít az iskolák bezárása?
Az iskolák bezárása ötödével csökkentheti az új influenza vírusának terjedését, másfelől azonban mérlegelni kell a lépés gazdasági életre gyakorolt hatását is - állapította meg egy európai vizsgálati adatok alapján pénteken publikált tanulmány.

„Mobil kilátóval” készültek Hadházyék a hatvanpusztai tüntetésre
Charles Leclerc belekavart a McLarenek időmérőjébe
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Hamilton a pocsék időmérője után: A csapatnak a versenyzőt kellene lecserélnie
Egy fotó alapján tűz volt a Mol százhalombattai olajfinomítójában
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.