A tavaly 50 éves Barbie neve még ma is kulcs a sikerhez, olyan jelenségről van szó, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni. Egy német baba, a Bild Lilli ihlette meg annak idején Ruth Handlert, aki kislányáról nevezte el később a világhírűvé vált öltöztethető babát. A siker persze legendát teremtett, a Barbie életérzés pedig napjainkra már egészen szélsőséges formát öltött. Hivatalos életrajza szerint - merthogy ilyen is van - Barbie még most is tökéletes, vékony, nagymellű, szőke, könnyed élettársi kapcsolatban Kennel - mintha 50 évvel ezelőtt megálmodták volna a mai tucatnőket.

Az egyedi Barbie babák megjelenése nem újkeletű hagyomány a fogyasztói kultusz gyermekekre szabott álomvilágában, már Naomi Campbell vagy Cindy Crawford idején is divat volt a hírességekről készült Barbie másolat - és természetesen a modellek világából könnyű is volt megfelelő testalkatú sztárokat kutatni, hogy a Barbie-imázs ne sérüljön. Tavaly az álombaba 50. születésnapján pedig a divatvilág is lerótta tiszteletét Barbie előtt: Calvin Klein, Donna Karen, Bob Mackey, Vera Wang, Vena Cava, Tommy Hilfinger, Catherin Malandrino és a Rag and Bone is terveztek ruhákat az örök tökéletességet ábárzoló babának.

2010-ben ismét hírességekről "mintázott" modelleket mutattak be a Barbie-klánban: idén a svéd Viktória hercegnő, a teniszcsillag Kim Clijsters és JK Rowling, a Harry Potter könyvek írója lett mindenki kedvenc babája, mert mindannyian az erős, önálló, sikeres nőket jelentik a világnak. A probléma csak az - mint ahogy az a következő videóból is jól látszik -, hogy a hírességekről mintázott babák még vékonyabbak lettek, mint az eddig ismert átlag Barbie-k, a szinte már életképtelenül sovány testek csak ruhájukkal és kiegészítőikkel utalnak a valódi példaképekre.

Kim Clijsters például 26 éves, egy gyermekes anya, aki szülés után ismét bebizonyította, hogy milyen kiváló sportoló, és tavaly megnyerte az US Opent (ez legutóbb Evonne Goolagongnak sikerült 1980-ban). A belga teniszező ezért érdemelt ki saját másolatot, ráadásul kislányát, Jadát is megformázták a játékgyárban. Jada esetében még talán érthető a törékeny testalkat, de Kim Clijsters még szülés előtt sem volt ilyen alkatú, ez pedig egy teniszező esetében tökéletesen érthető körülmény. A piszkafa lábú, dermesztően vékony derekú Barbie-verzió tehát inkább rémisztő, mint ahogy JK Rowling is inkább egy pornófilmes titkárnő alakját idézi fel baba formájában, és csak a méretes Harry Potter könyvekről sejthetjük, kire is gondoltak az alkotók. Viktória herecgnőhöz ugyan egy fokkal jobban passzol a Barbie-dizájn, de a testalkat itt is drasztikus túlzás, mintha ismét csak azt próbálnák a gyerekekbe nyomni, hogy csak a betegesen sovány emberek szépek és sikeresek, és hercegnők is csak akkor lehetünk, ha nem mozdul el a mérleg nyelve alattunk a nulláról.

A Barbie vitatott és veszélyesnek tartott jelenség, sokan azért támadják, mert irreális elképzeléssel ábrázolja a női testet, ami annak a kockázatához vezet, hogy a nők, akik hasonulni próbálnak hozzá, anorexiássá válhatnak. Abigail Natenshon, a When Your Child Has an Eating Disorder (vagyis Amikor a gyereked étkezési zavarokkal küzd) című könyv szerzője szerint az amerikai kultusz felmérhetetlenül sokat ártott több generációnak is. Elég csak arra gondolni, hogyan torzult az elmúlt évben felnőtt generációk tökéletesség-képe (ebben természetesen a divatszakmának és a televíziónak is döntő szerepe van). A legjobban mérhető ez a jelenség egy teljesen független kultúrában: a Fiji szigeteken például csak akkor jelent meg az anorexia és a bulímia - mint diagnosztizált betegség, amikor az első amerikai tévésorozatok (Melrose Place, Beverly Hills 90210) megjelentek a helyi tévékben, és a fiatalok megtalálták új ikonjaikat, akikre minden áron hasonlítani akartak. A Barbie uniformizáció hatása felmérhetetlen, jól mutatja ezt a következő videó is, amely gyakorlatilag a tökéletes babává válást mutatja be az embernek:

A divatszakma pedig szintén képes még rontani a helyzeten, főleg amikor Christian Louboutin kijelentette, hogy a Baribe baba (amelynek éppen cipőt tervezett) túl vastag bokával rendelkezik, és ő nem hajlandó ilyen méretekre ráerőltetni lábbelijét. Ha ez a boka túl vastag a tervezőnek, akkor vajon mi lehet a megfelelő? És ha egy fiatal lány elolvassa mindezt, mégis mit szűrhet le saját testének megítélésére nézve? Ez az a felelősség, amit a Barbie-divat az elmúlt évben könnyedén lesöpört magáról. Megteremtette a szép testű, de üres fejű álomnőt (az Aqua nevű formáció a kilencvenes évek közepén ezt énekelte meg Barbie Girl című számában, ha még emlékszünk), az örökké új ruhákat, kiegészítőket, állatokat, kocsikat és házakat akaró női mintapéldányt, csak közben arra nem gondolt, hogy ezzel mit indít el a játék felhasználóiban - a gyerekekben.