Mit hozhat Orbánnak a kiskorúak megrontásáról rappelő Dopeman?
Nemcsak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
A megelőzésben és a kezelésben történt jelentős előrelépések ellenére a rák hamarosan vezető halálok lehet világszerte, mivel az emberek visszautasítják, hogy felhagyjanak a rossz szokásokkal, és mert öregszik a népesség - közölték kedden amerikai rákszakértők.
Az Egyesült Államokban az orvoslás fejlődése és az oktató kampányok hatására 20 év alatt mintegy 16 százalékkal csökkent a rák miatti halálozás aránya - mondta el Susan Gapstur, az Amerikai Ráktársaság epidemiológusa abból az alkalomból, hogy megjelent a Journal of the American Medical Association (JAMA) című szakfolyóirat rákkal foglalkozó tematikus száma.
A rák azonban 2009-ben is 1,5 millió embert támadott meg és 560 ezer embert ölt meg az Egyesült Államokban. Szakértők előrejelzése szerint az idén világszerte megelőzheti a rákos halálozás a szívbetegségek miatti halálozást. A rák általában az élet későbbi szakaszában, 55 éves kor fölött támadja meg az embereket, így az egyre öregedő népességben a diagnosztizált rákbetegség aránya emelkedik. Gapstur értékelése szerint valamikor életük során a férfiak mintegy felénél és a nők közel harmadánál állapítanak meg rákot.
A rák előretörésének másik oka az életvitel, melyet az emberek választanak. Világszerte egyre többen dohányoznak. Miközben ismert, hogy a dohányzásról való leszokás csökkenti a tüdőrákosoknál a halálozási kockázatot, a páciensek kevesebb mint fele hagy fel ezzel a szokásával még aztán is, amikor megállapították náluk a rákot - mondta Robert Timmerman, aki a JAMA-ban tette közzé nem operálható tüdőrákos páciensek sugárterápiájáról szóló tanulmányát.
A szakértők úgy vélik, az amerikai rákos halálozási arányban 1990 és 2006 között bekövetkezett csökkenés 40 százaléka annak köszönhető, hogy kevesebb férfi halt meg tüdőrákban, amit viszont az okozhatott, hogy csökkent a dohányzók száma. További életvitelbeli problémát jelent a rák szempontjából az elhízás. Becslések szerint az amerikaiak kétharmada túlsúlyos vagy elhízott. Az Amerikai Ráktársaság egyik tanulmánya szerint a túlsúly vagy az elhízás évente 100 ezer többlet rákos esetet okoz.
Nemcsak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
Az ország üzemeltetésére más is képes. Amit csak ők tudnak, abból pont elég volt. Európa visszavár. Vélemény.
Ha a tusványosi beszéd a NER szellemi iránytűje, Orbán most fordítva tartja.
A rapper a csúcson akarja abbahagyni.