A kiemelt projektet több mint 1,2 milliárd forinttal támogatta az Európai Unió és a magyar állam - hangzott el a szerdai zárórendezvényen. Köszöntőjében Várszegi Asztrik püspök-főapát idézte a bencés regulát, amely a vendégek tiszteletéről, az embertársak szolgálatáról is rendelkezik. A főapát rámutatott: Szent Márton monostorában és annak környezetében a kultúrát, a magyarságot, a kereszténységet, az európaiságot keresik a látogatók. A fejlesztés révén európai módon, XXI. századi színvonalon tudják mindezt nyújtani az ide érkezőknek.

Hortobágyi Cirill perjel a projektről egyebek között elmondta: látogatóépületet emeltek a főapátság közelében lévő Kosarasdombon. A létesítményben megteremtették a mai igényeknek megfelelő turisztikai infrastruktúrát. Az épület legalsó szintjén közel 80 személyautó számára fedett parkolóhelyet alakítottak ki, az autóbuszok az épületen kívül parkolhatnak. Az emeleti szinten igényes éttermet rendeztek be. A földszinten pedig 100-120 fő részére rendezvénytermet nyitottak, amely vallási, kulturális, ismeretterjesztő programok megtartására alkalmas.
A turisztikai kínálat bővítése indokolta az arborétum és a hospodárkert felújítását. Ennek során a bencések évszázados gyógynövény tradícióját bemutató gyógynövénykert létesült a gyógynövényeket bemutató teázóval és látványműhellyel. A hospodárkertben pihenőhelyek kínálnak lehetőséget a lelki megújulásra, az amfiteátrumban pedig színházi és egyéb kulturális programokat tartanak.

A fejlesztési program utolsó ütemében hozták tető alá az ifjúsági zarándokházat, ennek felépültével lehetővé vált a vendégek ott tartózkodásának meghosszabbítása, így a látogatók többnapos programokba is be tudnak kapcsolódni. A zarándokház közelében kiskápolnát emeltek, ahol imádkozásra, elcsendesedésre nyílik lehetőség.
A beruházás bő másfél év alatt készült el. A fejlesztéstől azt várják, hogy a jelenleg évente a főapátságban megforduló 100 ezer látogató létszáma 120 ezerre emelkedik, és a vendégek hosszabb ideig tartózkodnak a szenthegyen, mint korábban.
Terveknek továbbra sincs híján a főapátság, amint Hortobágyi Cirill ismertette: újabb pályázati forrásból a monostor falain belüli fejlesztéseket hajtanak végre. Ennek keretében a látogatók számára új bejáratot építenek a bástyában, a bazilikabelsőt pedig renoválják. Ezekkel a munkákkal a tervek szerint 2012 nyarára végeznek.

MTI