szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Egy amerikai tanulmány szerint az ember ideje 50 százalékában szinte biztosan arról ábrándozik, hogy valahol máshol, valami mással tölti az idejét ahelyett, mint amit csinál, és ez a folytonos elmekalandozás boldogtalanná teszi az embereket.

 "Az emberi elme hajlamos az ábrándozásra, márpedig egy folyton elkalandozó elme bizony boldogtalan" - írta a Science című tudományos folyóiratban Matthew Killingsworth és Daniel Gilbert, a Harvard Egyetem két pszichológusa. "Az a szellemi adottság, hogy olyan dolgokon is el tudunk merengeni, amelyek nem történnek meg velünk, egy kognitív képesség, amelynek azonban érzelmi ára van" - figyelmeztetnek a szakértők. 

A tanulmány készítése során a szakemberek 2250 embert kísértek figyelemmel a népszerű iPhone telefonok egyik alkalmazásának felhasználásával. A résztvevőkkel "véletlenszerű időközönként léptek kapcsolatba és arról kérdezték őket, hogy mennyire érzik boldognak magukat, mit csinálnak éppen, illetve, hogy az aktuális tevékenységükön jár-e az agyuk, vagy valami más kellemes, semleges, vagy épp kellemetlen dolgon". 

Az eredmények azt mutatták, hogy a válaszadók az idejük 46,9 százalékában agyilag bizony jó messze kalandoztak attól, amivel éppen foglalkoztak. Az alanyok szex közben koncentráltak leginkább a jelenre, de a testmozgás, vagy egy jó beszélgetés közben is kifejezetten boldognak érezték magukat. A legboldogtalanabb pillanatokért az otthoni számítógépezéssel, a pihenéssel és a munkával töltött időszakok bizonyultak. Összességében a szexen kívül minden más tevékenység során nem kevesebb mint az idő 30 százalékát töltötték ábrándozással.  

A válaszok elemzésekor a szakemberek arra a megállapításra jutottak, hogy "a résztvevőknek egy adott pillanatában érzett boldogsága mindössze 4,6 százalékban volt tulajdonítható annak a tevékenységnek, amit éppen végeztek, míg az ábrándozás körülbelül 10,8 százalékban volt felelős a boldogtalanság érzetéért". A tanulmány szerint "az ábrándozás alapvetően az oka, nem pedig a következménye a boldogtalanságnak".

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Itthon

Nem boldogtalan a magyar, csak elégedetlen

Az átlagos uniós polgár 7-re értékeli saját elégedettségét adott életviszonyaival a tízfokozatú skálán, míg a magyarok 5,6 ponttal a lista alján kullognak, csak a bolgárokat és a felmérésben részt vett, bár nem uniós macedónokat utasítva maguk mögé.

hvg.hu Plázs

Kapunyitási pánik: a boldogtalanság kezdete?

Két-három diploma, több nyelvvizsga, fiatalság: irigylésre méltó, aki mindhárommal bír. De valóban mindenkit boldogít-e, hogy végre maga mögött tudja az egyetemi éveket és megkezdheti önálló életét? Szakértőkkel beszélgettünk.