Mit hozhat Orbánnak a kiskorúak megrontásáról rappelő Dopeman?
Nemcsak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
A WHO becslése szerint évente legalább 2,8 millió ember hal meg az egészségesnél magasabb testsúly következtében kialakuló betegségben – közölte a KSH.
2008-ban a világ 20 évesnél idősebb népességének 35 százaléka volt túlsúlyos, és közülük 200 millió férfi és 300 millió nő már elhízottnak számított. Az elhízottak aránya a világ népességében 1980 óta megduplázódott, komoly kihívások elé állítva néhány ország egészségügyi rendszerét.
A jelenség a legnagyobb problémát a fejlett világban jelenti, a legtöbb testsúlyproblémával küzdő az amerikai kontinensen, míg a legkevesebb Délkelet-Ázsiában él. Magyarországon 2003 óta emelkedett a testsúlyproblémával küzdők aránya, ugyanis 2009-ben már a 15 évesnél idősebb lakosság több mint felének volt súlyfeleslege, ötödük pedig már elhízottnak számított.
A túlsúlyos és az elhízott férfiak aránya minden korcsoportban magasabb a nőkénél.
Nemcsak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
Az ország üzemeltetésére más is képes. Amit csak ők tudnak, abból pont elég volt. Európa visszavár. Vélemény.
Ha a tusványosi beszéd a NER szellemi iránytűje, Orbán most fordítva tartja.
A rapper a csúcson akarja abbahagyni.