Kedden csaptak le a gárdonyi rendőrök a velencei fogtechnikusra. Az 55 éves férfit tetten érték: éppen fogorvosi beavatkozást hajtott végre egyik páciensén. A férfi házában alakított ki egy rendelőt, elfogásakor is többen várakoztak nála. A rendőrség adatai szerint évek óta folytatta már a számára tiltott tevékenységet a fogtechnikus. Kuruzslással gyanúsították meg, mert úgy végzett fogorvosi tevékenységet, hogy arra jogosító orvosi diplomával nem rendelkezik.
Az elfogáskor megtartott házkutatás során, melyen jelen voltak a Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének szakfelügyeletét ellátó főorvosai is, egy kompletten felszerelt fogászati rendelőt, rengeteg fogászati eszközt, valamint sok okirati bizonyítékot foglaltak le.
Kihallgatása után a fogtechnikust és 31 éves, bűnsegédlettel meggyanúsított asszisztensnőjét is őrizetbe vették. Mindkét gyanúsított előzetes letartóztatását kezdeményezték.