szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Elvették a családjától és állami gondozásba helyeztek egy több mint 90 kilogrammos, nyolcéves gyereket, miután a kerületi szociális munkások szerint anyja keveset tett a fiú súlyának kordában tartásáért.

A Plain Dealer című helyi lap tudósítása szerint a clevelandi gyerek súlyosan elhízottnak számít, és olyan betegségek kockázatának van kitéve, mint a diabétesz vagy a magas vérnyomás.

Az állami tisztviselők emlékezete szerint ez az első eset, amikor egy gyereket kizárólag a testsúlyával kapcsolatos gondok miatt helyeznek állami gondozásba.

Az anya ügyvédjei azt nyilatkozták, hogy a kerület túllépte hatáskörét, amikor a hatóságok a múlt héten elvitték a fiút. Úgy vélik, hogy az idézett orvosi kockázat nem jelent még a gyerek számára azonnali veszélyt.

A túlsúlyos fiú történetét a brit Daily Mail is lehozta. A cikk szerint a gyermek édesanyja azt mondta: keményen dolgozott azért, hogy a fia megszabaduljon túlsúlyától, de képtelenek voltak eredményt elérni.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!