Éger István, a MOK elnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján az egészségügyi salátatörvénynek a kamarai törvényt módosító javaslatáról azt mondta, hogy indokolatlannak és megalapozatlannak tartják, amit korábban közölték Balog Zoltánnal is, megköszönve korábbi személyes beavatkozását és együttműködését.
Hozzátette ugyanakkor, hogy a jelek szerint nem mindenben hajtják végre azt, amit a miniszterrel megbeszéltek, amiben vele megállapodtak, az újabb módosító javaslat legalábbis ezt tükrözi szerinte.