Ne sportoljon, menjen inkább moziba
Bordázott a hasizma? Atléta a termete? Gúnyolják a buszon deltája miatt? Tunyuljon moziban!
Filmszínházakat teszteltünk ott, ahol a hideg és melegvizes csapon is az olimpiai folyik. Londonban ugyanis csak a mosdóval akadhat bajunk, Őfelsége fővárosában még nem terjedt el a ekvertvizes csap, de ezt ellensúlyozza a moziközönség, amely olyan lelkesen költi el pénzét a kasszáknál és a pattogatott kukoricára, hogy még az 1-2 termes mozik is köszönik szépen, jól vannak. És aki valaha jártak már igazi filmpremieren, nem sajtó vagy szakmai vetítésen, akkor jól tudják, milyen sokat jelent egy lelkes közönség.
Körbejártuk a brit mozikozmoszt és a két nagyvárosban 6 olyan filmszínházat találtunk, amely minden csalódott filmesbe új reményeket csepegtet. A közönség itt megváltja akár a drága, 12-13 fontért vásárolt jegyeket is, nem tölti le a HD felbontású szuperprodukciókat. Az olcsó jegyes művész és nosztalgia mozikat pedig eltartják a sznobok és a vájtfülűek.
Prince Charles, London, West End
A Károly hercegről elnevezett kis filmszínházat mozi imádóknak ajánlják, nem a sznoboknak, és nem a azoknak akik az operatőri munkát 3D szemüvegben mérik. A repertoáron tematikus hétvégék, mondjuk Scorsese koraiak, vagy sing-along (együtténeklős) produkciók, amikor a közönség végigsikíthatja valamelyik kult-film dalait - akár beöltözve. A leghíresebb ezek közül a Rocky Horror Picture Show, de nemrég a Blues Brothers két részére érkeztek a fekete öltönyös, kalapos, napszemüveges addiktok. Sőt, a héten Southpark swear along (együttkáromkodós) vetítés lesz, a budapesti mozibezárók érezzék megszólítva magukat, ha esetleg idáig visszhangzik egyik-másik dalocska.
A kassza mögött Jak és Nick, egész biztosak lehetünk benne, hogy ők tulajdonképpen szökött rajzfilm figurák: Jak testes és alacsony, fonott a szakálla, Nick magas, csontos, fekete bakelit szemüvegével a Scooby Doo-ból szabadult. Azt a vidám nyugalmat élvezik a pattogatott kukoricán túl, ami az örökkön ráérő és révbe ért filmrajongók kiváltsága. Nicknek egyébként rajongója is van, a szomszédos Chinatown egyik vietnámi szakácsa aki hoz néha kacsatojást. Vatevör.
A Prince Charles már helyválasztásánál fogva is a West End pimasz kölyke - merthogy a színház és musical negyedben találjuk, ahol vagy Hollywoodból átlátogató sztárok lépnek fel Thália deszkáin, vagy barokkosan túlzó díszletek között agyonajnározott örökifjú musicalekben tombolnak a helyi ripacsok. A flitterbe temetett negyedből fekete gombként kandikál ki ez a pánkos, tarka mozi.
A pattogatott kukorica minimum ára 2.50. 2 terem, azelőtt pornómozi volt.
Odeon Leicester Square
A West End igaz szellemét zárták a tornyába. Megalomán, személytelen, mindig szenzációs.
Filmipari csoda fitogtatására készült, akárcsak az ipari forradalom hatalmas csarnokai Londonban és Párizsban, amiket azért építettek fémből és üvegből, hogy bizonygassák: mérnökeik sosem látott tereket képesek áthidalni új anyagokkal és szerkezetekkel.
Ide az jár tehát, aki nem tud betelni a méretekkel és a zajjal, aki számára sosem lehet elég nagy űrhajót a földfelszínhez csapni az óriásvásznon, akinek mindig mutathatnak még számosabb ork sereget, és akinek a kedvéért még magasabbról ugrik le Tom Cruise, a vakmerő akciótörpe.
Apropó, Tom Cruise: képzeljék el, botrány, botrány, lefröcskölte vízzel egy exibicionista blogger az Odeon árnyékában. Ugyanis itt tartják az amerikai szuperprodukciók európai filmbemutatóit, szenzáció, szenzáció, és a Mission Impossible Akárhány premierjén a jóhiszemű Cruise odalépett a kordonhoz, mire a terrorista tollnok előrántott egy locsolót, és lefröcskölte, lefröcskölte. Elvitték, elvitték, a hústoryok, hústornyok.
Monumentális a filmélmény, monumentális a vászna, monumentális a pattogatott kukoricája és az ára is: 4.10 a legolcsóbb.
Screen on the Green
Prince Charles közönségét várják luxussal. Vagyis azokat, akik szívesen néznek Rodriguezt is és régi Alain Delon film noirt is, de ez alkalommal nem a fapadosabb Charles hangulatát szomjazzák, hanem keleti kényelmet. Ugyanakkor a hiperrealista társadalomkritikus filmek és a felemelkedő iráni művészet remekeit itt nem láthatjuk, ide ugyanis azok járnak, akik nagyon komolyan veszik a szórakozást – komplementereik a Nemzeti Filmszínházban beszélgetnek az értelmiségi elidegenülésről, erről majd alább. A helyi vendégek a vastag ízeket szeretik a filmekben.
A vetítőteremben mint egy pesti orfeum. A színpaddal szmben egy hatalmas bárpult, az üléssorok között lábzsámoly, kisasztal. Tulajdonképpen az ülések hatalmas fotelek és kanapék, kényelmesen terpeszkedhet a kedves néző, amíg a pincér kihozza a japán sört. Mert japán sör van, pattogatott kukorica nincs.
Belső embereink azt jelentették, hogy nézőként fel-felbukkant Keira Knightley és Jude Law is.
A helyiekkel képtelenség a filmszínházról beszélgetni, amint szóba kerül egy filmcím, heves vita alakul ki arról, hogy hiteles volt-e a párbeszéd, avagy rosszul súlypontozott... persze mindez angol udvariassággal.
Angel metró megállónál találjuk, ahol az Islington és Stoke Newington felé vezető főútvonalak mentén a második belváros nyüzsög. A csúcsforgalomból a másodosztályú étterem és kávézó láncok húznak hasznot, aki az elegánsabbra vágyna a környező mellékutcákban találja meg – például – Jamie Oliver olasz éttermét, ahol virág helyett paradicsomkonzervet tesznek az asztalra, vagy a rejtett emeleti borbárt, ahol a falat egy telhetetlen svéd istennő és kifárasztott pucér férfi udvara borítja.
National Film Theatre, London
A helyi Uránia mozi azoké, akiket Woody Allen rendszeresen parodizál: überszofisztikált értelmiségieké, akik norvég filmhétre vesznek bérletet. Nincs pattogatott kukorica, kezére verünk annak, aki meggyalázza a gépészek templomát. A műsor tele fontos mondanivalóval, a környék azonban fantasztitkus. A Nemzeti Filmszínház a Southbank korzóján, vagyis a Temze déli, belvárosi partján található. Környékén egy halom másik nemzeti intézmény, ez itt a kultúrnegyed – mintha a Soroksári út és Duna közé szorult nemzeti kultúrkomplexumot is innen mintázták volna, azt az egyetlen apró kényelmi tényezőt elfelejtve, hogy a Londonban van tömegközlekedés.
Electric, Birmingham
Ez a helyi Prince Charles, három különleges kiegészítéssel.
Először is se kukorica, se japán sör, de kapható abszint. A bárnak már csak egy maradt meg a négy abszint szökőkútból, ami még az első világháború előtti időkben az előtér négy sarkában állt. (A név hamiskás, hiszen a szökőkútból csak a jéghideg víz fakad, nem a zöld tündér nedűje. Az abszint maga a pohárba kerül, a pohár tetejére egy szűrő kockacukorral, és erre szakajtják ár a hideg vizet.)
Merthogy – és ez a második kuriózum – ez a legrégebbi mozi Nagy Britanniában, ami még működik. 1909-ben nyitották, a második nyilvános és állandó filmszínházat, amit nem alkalmilag üzemeltek be, hanem állandó címen várt nézőket. Mivel az első már nincs meg, ezért a totális rekordtartó a Györgyök országában.
Harmadszor az alagsora hullaházként szolgált.
Egyetlen terme 9-12 állandó munkatársat alkalmaz. A pici gyönyörködtet, az jön ide, aki gyerek lelkében, és bármikor képes felidézni a nyikorgó üléssel mag alatt az egykori izgalmat. 20-30 éve még esemény volt a mozibajárás, hiányzott a videó és az internet, nekünk ráadásul másfél tévécsatornánk sugározta csak a bölcsességet. Sokkal többet jelentett az időpont és a hely, amikorra meghirdették a történetek elmesélését. És a filmesek is jól éltek akkor.
Longboat, Birmingham
A város ronda, mint a bűn, Ózd hozzá képest toszkán tájkép. Ezért a helyiek mindent megtesznek, hogy feldobják. A döbbenet az, hogy sikerül nekik zenével, étellel, piknikkel, biciklivel és mozival.
Így került az alkalmi vetítőterem a birminghami csatornák egyik folyami hajójára, a longboatra. Vöröstéglás ipari udvar- és házhelyeken kell átkelni, se gps, se térkép nem segít abban, hogy az ipari forradalomban labirintussá fejlődő szén és acél városban megtaláljuk a kiinduló pontot. Ezért a program kulcsfontosságú előjátéka a szájhagyomány és a jótanács, valamint a programszervezők végtelen türelme, amivel kivárják a késő, eltévedt vendégeket.
A moziban 15 kempingszék 1-1 libasorban. A hajó végén egy kis vetítővászon, két asztali hangfallal. A vetítés videóról történik, mi Carpenter egyik b-kategórisá horrorfilmjét láttuk Köd címmel. A darab szüzséje rendkívül nívós: néhány klozettpapirba csomagolt néma zombi mezőgazdasági betakarítási eszközökkel kergeti az ártatlan vidéki város abba-frizurás polgárait. Mindezt azért mert köd van. Tetszik érteni? Őszintén szólva meglehetősen ijesztőnek találtuk.
Két féle pattogatott kukoricát is választhattunk: édeset és vajas-sósat, ingyen! Merthogy ez a ronda város, olyan ronda város, ahol az elegánsan öltözött városatyák lelke szép, és arra költenek, hogy szívesen éljenek ott emberek.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
