szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Mostanáig 14 európai ország számolt be szórványosan előforduló járványokról, de az Országos Epidemiológiai Központ legutóbbi jelentése szerint Magyarországon még senkinél sem mutattak ki az influenzavírust.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat hétfői közleménye szerint egyelőre alacsony az influenza aktivitása a kontinensen. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) legfrissebb összesítése szerint 14 európai államból viszont jelentettek már kisebb, egymástól elszigetelt influenzajárványokat, Angliában pedig helyi járványok is kialakultak. Közeledik az influenzaszezon, és még nem késő kérni a védőoltást - hívta fel a figyelmet az ÁNTSZ.

Kiemelték: az influenza elleni védekezés leghatékonyabb és legegyszerűbb módja a védőoltás. Az ECDC legfrissebb jelentése szerint a mostanáig kimutatott influenzavírusok megfelelnek a 2012-13-as szezonra gyártott vakcinában található törzseknek, ami azt jelenti, hogy a védőoltás előre láthatóan magas szintű védelmet nyújt a közeledő járvány ellen - tették hozzá.

Az influenza súlyos szövődményei szempontjából magas kockázatú emberek számára az idei szezonban 1,3 millió adag térítésmentes vakcina áll rendelkezésre. A jogosultak köre megegyezik a múlt évivel, sőt egy új oltóanyagnak köszönhetően a vérzékenységben szenvedők is kaphatnak influenza elleni védőoltást. Az influenza elleni oltóanyagot a háziorvostól, házi gyermekorvostól kell kérni. Gyógyszertári forgalomban - orvosi vényre - ebben a szezonban is többféle készítmény kapható.

Az ÁNTSZ hangsúlyozta: "az influenzát komolyan kell venni": a statisztikai adatok szerint évente az európai lakosság átlagosan 10 százaléka megfertőződik, és több százezer ember szorul kórházi ellátásra az influenzával összefüggésbe hozható megbetegedések miatt.

A legveszélyeztetettebb csoportba tartoznak a kisgyermekek, az idősebb korosztályok és a krónikus betegségben szenvedők, de akár teljesen egészséges embereknél is kialakulhatnak súlyos szövődmények, például tüdő-, szívizom- vagy agyvelőgyulladás. Az influenza esetenként akár halálhoz is vezethet.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!