Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Vasárnap Szombathelyen és Londonban is beszálltak a helyi karneválba a rendőrök: míg nálunk szétverték a fesztiválozókat, a Notting Hillen beálltak táncolni.

Százezrek voltak a híres Nyugat-Londoni Notting Hill-i Karnevál második napján, amely mára Európa egyik legnagyobb utcai fesztiváljának számít – írja a BBC. A forgatagban a közönség hangos ovációja mellett néhány angol rendőr is előadta a táncos produkcióját, amiről több amatőr felvétel is felkerült a netre.  

Európa legnépszerűbb karibi fesztiválját minden év augusztusában tartják. A háromnapos eseményt a Karib-térségből származó londoniak szervezik, központi eseménye a zenés-táncos felvonulás. A karnevál évente akár másfél millió látogatót vonz Notting Hill elegáns utcáira.

Mint írtuk, a szombathelyi Savaria Karneválon egészen másképp vettek részt a magyar rendőrök: vasárnap hajnalban egy spontán dobos mulatságot rekesztettek be erőszakos eszközökkel. A szemtanúk elmondása szerint vagy kéttucatnyi rendőr és biztonsági őr jelent meg a helyszínen, akik benyomultak a tömegbe, kiemelték a zenélőket. A földön végighúztak egy lányt és többeket megbilincseltek, majd előállítottak.

 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Facebook-komment miatt tett feljelentést Jászapáti fideszes polgármestere

Facebook-komment miatt tett feljelentést Jászapáti fideszes polgármestere

Újra Magyarországra jön Erdogan

Újra Magyarországra jön Erdogan

Maszkot húzott a fejére, így zaklatott egy fiatal lányt a budafoki utcán

Maszkot húzott a fejére, így zaklatott egy fiatal lányt a budafoki utcán

Kövér László: Kommunista találmány, hogy a politika és a vallás két különböző dolog

Kövér László: Kommunista találmány, hogy a politika és a vallás két különböző dolog

Több száz új tüzet észleltek Brazíliában

Több száz új tüzet észleltek Brazíliában

4,6 milliárdból újul meg a PVSK sporttelepe

4,6 milliárdból újul meg a PVSK sporttelepe