A szülő, a diák laikus, ne szóljon bele mi történik az iskolában – fejtette ki Hoffmann Rózsa a véleményét többször regnálása idején, mintegy a pedagógusok nevében. Arról nem voltak kutatások persze, hogy mennyire értenek egyet a tanárok ezzel, de időnként kétségtelenül lehet olyan hangokat hallani pedagógusoktól, amikben a szülőket egyfajta ellenségnek írják le. És viszont: a szülők jó része a pedagógusokat okolja minden problémáért, ami a gyerekükkel történik, legyen az tanulmányi, magatartásbéli, közösségi probléma vagy bármi más. A diákok, főleg ha serdülőkorban vannak, úgy vélik a tanár hülye, a szülő pedig idegesítő elvárásokat fogalmaz meg a tanulmányaikkal kapcsolatban.

Túry Gergely

A közoktatás e három – tanár, diák, szülő – alapszereplőjének a viszonya bizony nem mindig zökkenőmentes. Pedig kapcsolatuk, bizalmon alapuló együttműködésük meghatározó szerepet tölt be az oktatásban-nevelésben. Tanévkezdésre ezért megkértünk egy pedagógust, egy szülőt és egy diákot, hogy írják meg, mit várnak a másik két szereplőtől, mit várnak az új tanévtől?

Lányi Marietta, tanító, pedagógiai vezető, Gyermekek Háza, Budapest:

Évkezdéskor gyakran készítünk a kollégáimmal „elvárásfát”, aminek több ága van, végig gondoljuk, mit várunk egymástól, mi pedagógusok, mit várunk a szülőktől, gyerektől, no és gyakran azt is végiggondoljuk, mit várunk a fenntartótól. Az elvárásfánk szép, színes, kitesszük a tanári falára, gyakran megállunk előtte és böngésszük a tanév során.

Nagyobb osztályokban a gyerekek is készítenek „elvárásfát”. Bizony nekik is végig kell gondolniuk ilyenkor mit várnak el maguktól, társaiktól, szüleiktől és tőlünk. Szerencsés, ha elvárásaink egybecsengenek. Ez gyakran előfordul. Úgy gondolom, jó, ha végiggondoljuk, mit is várunk magunktól, egymástól…

Mit várok a gyerekektől?

Nyitottságot, együttműködést, jó kedvet. Szeretném, ha tudnák, hogy a tanulás az ő dolguk, felelősek saját tanulásukért. Ehhez persze olyan tanulási helyzeteket kell teremtenünk, ahol a diákoknak lehetőségük van dönteni, saját munkájukat szervezni, ellenőrizni, értékelni. Szeretném, ha tudnák: tanulni jó. A tanulás élmény, öröm, nem nyűg. Szeretném, ha a közösen végzett, jókedvű munka, az egymással, az egymástól tanulás örömét éreznék. Jó lenne, ha mindig bizalommal fordulnának tanáraikhoz, társaikhoz, megtapasztalnák, hogy segíteni és segítséget kapni egyaránt jó.

A gyerekek nem egyformák. Minden gyerek egyszeri és megismételhetetlen. Nem lehetnek egyforma elvárások sem. Illetve – hitem szerint – egy elvárás lehet: saját lehetőségeit aknázza ki minden diák. Jelenjen meg a tanulás során a „hozzátett érték”, a saját, egyéni lehetőségekhez mért fejlődés, tudásgyarapodás. Tudjunk örülni minden előrelépésnek, új tudásnak, ami sokféle lehet. Elvárom a tanítványainktól az empátiát, az egyéni helyzetek átlátását, a segítő együttműködést.

Szeretném, ha az iskolában lenne helye a játéknak, felfedezésnek, örömnek tanulás és szabadidő során egyaránt. Jó közös játékokat, programokat is várok. A szüneti pingpongcsatákat, a focizásokat, a jó kedvű csevegéseket is várom, nagyon.

Mit várok a szülőktől?

Partnerséget, együttgondolkodást. Vegyük észre, közösen vagyunk felelősek a ránk bízott gyerekekért. Egymást segítve dolgozzunk! Ha valami problémát észlelünk, tudjunk – kölcsönösen – egymáshoz fordulni!

Szeretném, ha a szülők az iskolai élet részei lennének. Jó, ha reggel bekísérik a kisebb gyerekeket az osztályba, váltanak néhány szót a gyereket szeretettel fogadó tanítóval.

Sok közös programot szervezünk a szülőkkel, kirándulásokat, iskolai rendezvényeket. Jó lenne, ha ezeken részt vennének. Heti rendszerességgel tartunk nyílt tanórákat, ahol a szülők tanulási helyzetekben is láthatják gyerekeiket. Szülői értekezletek, fogadóórák mellett szülői és családi beszélgetéseket, fórumokat szervezünk. Nagy élmény, amikor együtt, gyerek, szülő, pedagógus beszélik meg a tanév eseményeit az év végi családi beszélgetésen.

Fülöp Máté

Bizalmat is várok a szülőktől. Fontos, hogy érezzük, bíznak bennünk. És mi is bennük. Még akkor is, ha nehéz helyzet adódik. Higgyék el, hogy legjobb tudásunk szerint próbáljuk megoldani ezeket. Ha mást gondolnak bizonyos szituációkról, megoldási módokról, tiszteljenek meg bizalmukkal, és közösen beszéljük meg a helyzeteket, teendőket.

Összegezve, az iskola összes használójától, diáktól, pedagógustól, szülőtől partnerséget, együttműködést, felelősséget, közös munkát várok. Véleményem szerint az iskola akkor jó hely, ha az elfogadás, a partnerség, a kölcsönös tisztelet hatja át a mindennapokat.

Csáki Tamara, nyolcadikos diák, Debrecen:

Mit is várhatna egy idén nyolcadikos, felvételi előtt álló diák? Természetesen azt, hogy el se kezdődjön… Ám mivel szeptember 1-én így is, úgy is megkezdődik a tanév, leginkább azt szeretném, hogy sikerüljön a felvételim. Igaz, hogy még magam sem tudom teljesen biztosan, hogy melyik gimnáziumba és milyen tagozatra menjek, de szerencsére a szüleim, tanáraim és a már most középiskolába járó barátaim megnyugtattak, hogy így nyolcadik elején még ők sem voltak biztosak abban, hogy mit válasszanak. Tudom, vagyis még csak gondolom, hogy milyen nehéz év előtt állok, még belegondolni is félelmetes, hogy mennyit kell majd tanulnom, a sok nulladik órában lévő előkészítőről már ne is beszéljünk. Szerintem a tanáraink is, akik vállalják ezt a pluszmunkát, hasonló véleménnyel vannak erről.

Viszont, ha ez a sok dolog az első félévvel együtt „lemegy”, a második félév már egy kicsit lazább időszak, sok jó dolog vár ránk: bolondballagás, tánciskola, osztálykirándulás, sőt még cserediákprogram keretében Finnországba is elutazunk.

Ami a tanáraimat illeti, tőlük jó jegyeket szeretnék kapni, persze ehhez tanulni is kell, és azt is szeretném, hogy így felvételi előtt lehetőleg ne stresszeljenek minket, mert elhihetik, hogy mi is tudjuk, milyen fontos év ez most, és szeretnénk a legjobb döntést hozni. Bízom benne, hogy tapasztalataikkal támogatnak ebben minket. Természetesen nem elvárjuk tőlük, inkább köszönjük nekik, hogy szabadidejüket is ránk áldozzák.

Bár sokan gondolják azt, hogy az iskola csak a tanárokból és a diákokból áll, szerintem nagy szerep hárul a szülőkre is, mindenki beláthatja, hogy elég nagy hátrányban vannak azok, akiket a szülők nem segítenek a tanulásban, akárcsak azzal is, hogy felmondhatják nekik a leckét. Én elégedett vagyok a szüleimmel, tőlük továbbra is azt várom, hogy ebben a tanévben is ugyanúgy, akárcsak a többiben, fogadják el és támogassák a döntéseimet, és segítsenek a tanulásban.

Tudom, hogy néha nehéz minket, kamaszokat, elviselni, éppen ezért kívánok minden tanárnak, szülőnek türelmet, kitartást, a diákoknak türelmes és kitartó tanárokat, szülőket, jó bulikat, a nyolcadikosoknak sikeres felvételit!

AFP / Frederick Florin

Lukács Andrea, szülő, Budapest:

Kedves Tanárnő, most megkapja a gyerekemet, harminc másikkal együtt. Nem tudom, mit érez ilyenkor, csak remélni tudom, hogy izgalmat és inspirációt. Fogalmam sincs, hogyan lehet harminc gyerekkel bírni. Én bekattannék 5 perc után. Az én lányommal könnyű, ő szófogadó, de örülnék, ha úgy jönne haza az iskolából, hogy jó a kedve. Mert, ha jó a kedve, akkor jól érezte magát az iskolában, akkor sikerélménye volt, nem terhelték túl, de nem is unatkozott.

Remélem, még szereti a gyerekeket, és tanítani is szeret. Tudom, hogy egy csomó minden rossz: a feszített munkatempó, a kötelező óraszám, a kevés fizetés, meg a lükepékek az osztályban. Ja és az akadékoskodó szülők. Vegyen három mély levegőt, mielőtt a terembe lépne, és amikor kifújja, ezeket felejtse el. Hódítsa meg a gyerekeket, kösse le a figyelmüket, ha ön élvezettel tanít, az rájuk ragad. Ha nem, ők is utálatosak lesznek, feszültek, figyelmetlenek, az én lányomnak, ha stressz éri, fáj a hasa. Figyeljen a reakciókra, a hangulatukra. Védje meg a gyengéket, és szeresse a rosszakat. Adjon nekik kettővel jobb jegyet, ha már egy hajszálnyival jobbak, mint máskor. Érezzék meg ők is, milyen lenne, ha jók lennének. Értékeljen mindent, amit tudnak, ne csak azt, amit nem. Ja, és ne alázzon meg senkit az osztály előtt, de szóljon, ha úgy érzi, baj van.

Ön sokkal többet van a gyerekemmel, mint én: látja, hogy viselkedik az órán, kivel barátkozik a szünetekben. Van a szülőkkel egy Facebook-csoportunk, csatlakozzon, és írjon meg mindent. Ennél könnyebben nem tudunk kommunikálni, és ezt még azok a szülők is használják, akikkel amúgy nem találkozik.

Kislányom, ötödikes lettél. Kitűnő tanuló vagy, ami soha nem gondoltam volna, és soha nem is vártam el. De valahogy, amikor közeledik a bizonyítványosztás, mindig drukkolok. Ha becsúszik egy hármas, azt mondom, javíts. Legyen meg a színötös! Mi lenne, ha nem? Semmi. Ugyanannyira szeretnélek.

De azért még tanulj! Gondolkodj, érdeklődj és alkoss véleményt. Még, ha az különvélemény is. Ha eltérő a tanárétól, próbáld meg felvállalni. Tudom, ez nehéz. Új tanáraid lesznek, ki kell vívni az elismerésüket, jónak kell lenni. Szót kell fogadni. És kezdesz serdülni, az osztálytársak véleménye a legfontosabb. Fontosak a barátságok, hogy ne szekáljanak, hogy szeressenek. Meg fogom érteni, ahogy azt is, ha otthon magadra zárod az ajtót. Kopogni fogok.

Meg fogom kérdezni, hogy mi volt a házi, és azt is, hogy kész-e. És minden egyes nap, hogy mi volt a suliban. Tudom a választ: semmi. De esténként, amikor sötétben lemegyünk a kiürült játszótérre, miközben hintázunk, talán az is kiderül, hogy mi az a semmi. Nem foglak nyaggatni, és csak remélni tudom, hogy nem félsz majd bármit elmondani. Szólj rám, ha ítélkezem, csak nehogy abbahagyd a történetet!

Reggel a 105-ösön utálni fogsz, amikor kikérdezem az angolt. Akkor még bágyadt vagy, csak nézel ki a fejedből, és nem akarod, hogy hozzád szóljanak. Elviselem, hogy épp utálsz és flegmázol. Ha feszültebb leszek, flegma leszek én is és megsértődöm. De délutánonként, ha újra találkozunk, úgyis megölellek, és az sem fog érdekelni, hogy nem szorítasz annyira, mert ciki.

Fontos, hogy tanulj. Még úgy is, hogy nekem mindegy, miben leszel jó. Mert ahhoz, hogy később meg tudd majd váltani a világot, ahhoz tanulnod kell. És olvasnod! A szövetségesed vagyok. Segíteni fogok, hogy nyitott légy és bátor. A matekban is, ha tudok.