„Nekem kakaó sem kell, csak ne menjenek el a zenészek” – mondja kétségbeesve egy ötéves kisfiú azután, hogy a Budapesti Fesztiválzenekar muzsikusai ajándékkoncertet adtak az otthonában, ami az ő esetében nem egy szokványos lakás vagy családi ház, hanem egy SOS gyermekfalu. „Hol van az a zenész bácsi, akinek olyan szép hosszú haja volt?” – kérdezi egy másik kislány. Minden csupa nyüzsgés és lelkesedés.

Az SOS Gyermekfalu lakói és szomszédaik, barátaik is a közönség soraiban ültek

Kurcsák István

A második világháború ijesztően sok özvegyet és árvát hagyott maga után, ennek megoldására jött létre 1949-ben az első SOS gyermekfalu Imst városában. Hermann Gmeiner akkor azzal fordult Ausztria lakóihoz, hogy mindenki adjon egy Schillinget a terv megvalósításához, így született meg a Béke Háza. „Itt találkozott egymással az özvegyek szeretettöbblete és a gyerekek szeretethiánya. Elkezdték nevelni az árva gyerekeket, így pedig értelmet nyert az életük. A gyerekek mindeközben nem csellengtek az utcán, volt, aki gondoskodjon róluk, és biztonságban érezték magukat” – mondja Szilágyi Imre, a kőszegi SOS gyermekfalu területi igazgatója, aki 19 éve dolgozik az intézmény kötelékében.

Ebben a faluban és a hozzá tartozó intézményekben összesen 103 gyerekről gondoskodnak, Vas megyében négyszáz gyerek van az ellátásban, de van olyan megye is, ahol ez a szám négyezer. Magyarországon összesen nagyjából 21 ezer gyerek él távol a vérszerinti családjától elhanyagolás, bántalmazás, abúzus vagy haláleset miatt. Árvák, félárvák, és olyan gyerekek, akik veszélyeztetve voltak családjukban.

„Ezek a gyerekek olyan dolgokat éltek meg, amiket mi felnőtt fejjel el sem tudunk képzelni. A gyermekkori sérelmek nagyon megviselik őket. Van olyan, aki a kórházból érkezett hozzánk, mivel sírt, és ezért édesapja bántalmazta. Volt olyan gyermek is, aki a kiszáradás határán volt. Nagyon sok olyan esetünk volt, ahol a nagy gyerek vette át a szülők szerepét, ő vitte a picit az orvoshoz, a bölcsődébe, ő etette, ő tette tisztába, mert a szülők erre nem voltak képesek. Nekünk az a fontos, hogy a bekerülő gyerekek biztonságban érezzék magukat, a traumák feldolgozásában próbálunk segíteni” – magyarázza Szilágyi Imre.

„Én nem is hallottam még ilyet”

Ehhez szeretett volna hozzájárulni a Budapesti Fesztiválzenekar is, melynek muzsikusai a múlt héten mindhárom magyarországi SOS gyermekfaluba ellátogattak, hogy megismertessék az ott élő gyerekeket egy számukra szinte teljesen ismeretlen világgal, a komolyzene világával. Mindezt hozzájuk közeli, szórakoztató, interaktív módon.

Az SOS Gyermekfalu lakói és szomszédaik, barátaik is a közönség soraiban ültek

Banczik Róbert

„Még a 18 éves nagylány is elragadtatással beszélt a koncertről, pedig ő már inkább diszkózenét hallgat” – meséli Ötvös Pálné, Panni néni, aki hét gyerekről gondoskodik a kőszegi SOS gyermekfaluban nevelőszülőként. A legkisebb 3, a legnagyobb 18 éves, de mindannyian egyformán élvezték a koncertet. „A kicsik zeneoviba járnak és ismerkednek a hangszerekkel, de koncertet még sosem hallottak. Nagyon-nagyon élvezték. Én nem is láttam még ilyet, hogy egy komolyzenei koncert ilyen gyerek közeli is lehet” – magyarázza Panni néni, akinek a falun kívüli életében két felnőtt gyereke és öt unokája van. Amikor arról kérdezzük, ugyanolyan közel engedi-e magához nevelt gyerekeit, mint a sajátjait, vagy kell némi távolságot tartani, azt válaszolja, is-is.

„Ezek a gyerekek ugyanolyan gyerekek, mint a többiek. Nekik is szükségük van szeretetre. A kicsik sokszor átjönnek éjjel és odabújnak hozzám, ez pedig nekem is jó. Egyedül nem jó lennie senkinek. Én puszival, simogatással tudok nekik segíteni. A nagyobbak távolságtartóbbak, és a vérszerinti családjukban lévő problémákat is nehezebben élik meg.”

Mint tyúkanyó köré a kiscsibék

Szőke Csilla, aki korábban Budapesten dolgozott a bankszférában, szintén hét gyerekről gondoskodik a faluban, közülük ketten árvák. Azt mondja, vidéken szeretett volna élni és gyerekekkel foglalkozni, itt végre megtalálta a helyét. „Nagyon sok a nehézség, hiszen ezek a gyerekek nagyon sérültek lelkileg, de a szépsége is megvan ennek a munkának. Esténként, amikor a közös vacsora után rajzolunk vagy mesét nézünk, körém gyűlnek, mint a tyúkanyó köré a kiscsibék, és mindenki Csilla néni mellett akar ülni. A harag is nagyon sokszor előjön belőlük, de ugyanúgy ott van bennük a szeretet és a ragaszkodás is. Nekünk az a célunk, hogy értelmet adjunk az életüknek, ebben pedig azért vannak apró sikereink, például amikor a gyerekek elkezdenek örülni a másik örömének, elkezdenek odafigyelni a társaikra.”

Ezt erősítik a Fesztiválzenekar hegedűművészének, Iván Tímeának a szavai is, aki azt mondja: „Nagyon jól nevelt, érdeklődő, helyes, önzetlen gyerekeket ismertünk meg Kőszegen. A koncert végéig csendben figyeltek, a vicceken jókat nevettek, a kapott hangszereket felszólítás nélkül adogatták át egymásnak, gondoltak a többiekre is.”

Csilla neveltjei is ott voltak a koncerten. „Nagyon tetszett nekik, fantasztikus volt. Nem bőbeszédűek, de ez élményszámba ment nekik. Nagyon érdekes volt, hogy végig nagyon koncentráltak és figyeltek, pedig a komolyzene szokatlan számukra, a kamaszoktól inkább a rapet és a hiphopot hallják.”

Kurcsák István

„Gombócot tesz a torkomba”

Egy ilyen hangverseny nemcsak a hallgatóságnak, a muzsikusoknak is élmény. Bazsinka József, a Fesztiválzenekar Liszt Ferenc-díjas tubaművésze Bicskén nőtt fel a Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon közvetlen szomszédságában, ezért mindennapos kapcsolata volt az otthon lakóival. „Már akkor mélyen megérintett az ő árvaságuk. Később felnőttként számtalanszor játszottam nekik különböző ünnepek keretében, szóval az érzés nem ismeretlen. Tudni, hogy az ő kis lelkük mekkora sérülést élt át a szüleik gondatlanságából vagy elvesztésével, gombócot tesz a torkomba. Így amikor egy rövid kis időre elvarázsolhatom őket, látva a csillogó szemeiket, örömüket, érzem, hogy boldogsághullámok ölelésében mosolygunk egymásra. A játékommal szeretetet adok, megpróbálva az életük részévé válni, s éreztetni, hogy minden egyes ilyen kis szeretetmorzsa - amit talán ők így meg sem fogalmaznak - mennyire meg tudja változtatni az életüket. Felemelő, feledhetetlen érzés köztük lenni, s adni, adni magunkból.”

A koncert után a gyerekek egy-egy bögre kakaót is kaptak. Pont úgy, mint azok a társaik, akiknek megadatik, hogy rendszeresen eljárjanak a szüleikkel a Fesztiválzenekar Kakaókoncertjeire Budapesten.