Amikor a lélekvesztőnk orrát meglökve váratlanul kirobbant a vízből a többtonnás bálna, az irányító és a fiatal szigonyos úgy megriadt, hogy majdnem kiesett a csónak ellenkező oldalán. Ekkor gondolkodtam el először azon, hogy miért is ragaszkodtam ahhoz, hogy hét félrészeg vadásszal kockáztassam az életemet a hat fokos Bering-tengeren? Tudniillik Csukcsföldön bálnavadászatra kizárólag őslakosok mehetnek. Engem csupán azért engedtek be a csónakjukba, mert Roman Abramovics (orosz milliárdos, a Chelsea tulajdonosa, Csukcsföldi parlament elnöke - a szerk.) vendége voltam.

Ekkor már három órája kergetőztünk a bálnával és már kezdtem unni a „nagy vadölők” bizonytalan bolyongását. Legtöbb esetben az irányító sem tudta, merre bukkanhat fel a bálnánk, amely hosszú percekig képes visszatartani a lélegzetét, és alattunk, a fenék közelében manőverezni. Néha tényleg az volt az érzésem, hogy már másik után kergetőzünk. Meg is említettem Konsztantyin Vakának, a brigádvezetőnek.

„Ne féljen, ez a bálna már a miénk, nem menekülhet” – nyugtatott meg.

Végül több mint háromórányi eredménytelen kergetőzés után a bálnánk nagyot hibázott, mert közvetlenül mellettünk bukkant fel levegőt szippantani. Vadászaink erre a pillanatra vártak és első két szigonyuk máris a prédájuk hátába fúródott.

A „vikvipojgin” nevű szigony félelmetes ősi vadászfegyver. Fa nyelébe vashegyet illesztenek, amely, miután az állat testébe hatolt, rúdjáról azonnal leválik. A szigonyhegyhez többméteres zsineggel, levegővel teli műanyag „pih-pih” gömb tartozik, amelyet régen a fóka egész bőréből varrtak. Ez a készség nem csupán azt jelzi, merre úszik tovább a megsebzett bálna, de akadályozza az állatot abban, hogy lemerüljön a mélybe.

Miután tizenkét szigonnyal megsebezték, illetve lassan kifárasztották az áldozatukat, a vadászok puskát ragadtak, majd addig lőtték a bálnát, amíg az ki nem lehelte a lelkét.

„Előfordult, hogy egy lövéssel megbénítottuk, vagy akár le is terítettük a többtonnás állatot, máskor száz golyó sem ölte meg” – magyarázta a brigádvezető.

 

Végezetül, ha nem is könnyen, de kimúlt a zsákmányunk. A három hajó egymás mellé úszott és összekapaszkodott, majd a vadászok közös erővel húzni kezdték a pih-pih gömbök köteleit. Az emberek nekifeszültek,  lassan a víz felszínére került a hatalmas test. A bójákat egy kivételével leszerelték, a bálna farkuszonyához kötelet erősítettek, aminek a másik végét a csónakunkhoz kötötték, majd elkezdtük a part felé vontatni.

„Kérsz teát, megkóstolod a bálnabőrt?” – fordultak hozzám többen is, miután felforrt a teavíz a csónakban felállított gázrezsón. Vadászaim tréfálkoztak, kacagtak, vidámak voltak, hiszen szerencsével jártak. Miközben majszolták a rágós bálnabőrt, vadászkalandjaikkal szórakoztatták egymást. Ilyen felszabadultnak soha nem láttam az őslakókat. A falatozás után mindegyikük elővette saját kését és alaposan, nagy gonddal megfente.

„Na, most meglátod barátocskám, milyen az igazi csukcs bálnalakoma” – mosolygott az eszkimó anyától és csukcs apától született félkezű szigonyos, Ivan Bicskov. „Annyi húst ehetsz, amennyi csak beléd fér! Mi is degeszre esszük magunkat” – mondta és nyelt egy jókorát.

Amikor megérkeztünk Uelen község partjaihoz, a falu lakói már vártak bennünket. Mindenki nekigyürkőzött és húzni kezdte a zsákmányt ki a kavicsos partra. Még a legapróbb gyerkőcök is segédkeztek, és senki sem kergette el a lábatlankodó kölyköket, hiszen olyan lelkesen húzták a bálnát, tolták helyére a ladikokat! Ezek után a tucatnyi vadász és családtagjaik alig több mint félóra alatt szétdarabolták a hatalmas zsákmányt.

A parton megjelent Alekszandr Kuzmin polgármester, aki nem csupán feljegyezte a vadászat körülményeit, de meg is saccoltatta a zsákmány súlyát, majd fényképfelvétellel dokumentálta előbb a mi bálnánkat, azután a másikat. Igen, hiszen kettő feküdt a kavicsparton, mert időközben megérkezett a másik ueleni csapat, akik szintén sikeresen becserkésztek egy bálnát.

„Most egy hétig elegendő húshoz jutott minden ueleni családunk. Lesz mit enniük és pénzükbe sem kerül!” – mondta Kuzmin derűsen, amikor meglátott, majd kedvesen, de határozottan kitessékelte a „képemből” a feleségét, aki véletlenül a kamerám elé állt bámulni a nagy eseményt.

Csukcsföld őslakossága évente mintegy 125 szürke- és egy grönlandi bálna kifogására jogosult. Ezen a mennyiségen 22 falu osztozik. Az elosztást a közösség által választott és autonóm Csukotkai Hagyományos Tengeri Vadász Egyesület önmaga végzi. Egy személy évente 120 kilogrammnyi ingyen bálnahúsra jogosult.

Meg kell jegyezni, hogy Oroszországban – ellentétben az Egyesült Államokban elfogadott rendszerrel -, kizárólag jogi személyek használhatják a kvótát. Magánembernek nem adnak engedélyt bálnára, vagy más tengeri állatra vadászni, tehát a magánvadászok vadorzónak számítanak.

„A ’bennszülött’ kvótarendszer lényegéből fakadóan a vadászok nem értékesíthetnek semmit abból, amit zsákmányoltak. Így estek el a csukcsföldi vadászok egy nagyobb üzlettől, amelyet egy német cég kezdeményezett. Többek között korlátlan mennyiségű bálnacsontot vettek volna át tőlük – mondta szomorúan Uelen első embere.

Mindezekkel magyarázható, hogy a bálnavadászattal foglalkozó községi mezőgazdasági termelőszövetkezeteket központilag rendszeresen támogatni kell, s szinte mindent ingyen kapnak. Térítésmenetesen jutnak a fegyverekhez, lőszerekhez, csónakokhoz, sőt még a műanyag gömbök ára is a kormányzóságtól érkezik. Mindennek a tetejébe a vadászok fizetést is kapnak. Évente az ágazat 224 millió forintnyi rubel segélyhez jutott. Ez a Csukcs Autonóm Körzet mezőgazdaságra szánt teljes támogatási összeg tizede!

A csukcsföldi tengeri vadászok a nemzetközi tiltás ellenére napjainkban is gyakorolják elődeik kereskedelmét, amelyet évezredek óta a rénszarvastenyésztőkkel folytatnak. A két, egymástól teljesen eltérő foglalkozást űző csoportok cserekereskedelem útján tengeri állatokért, bálna-, fóka- és rozmárhúsért, illetve uszadék fáért friss rénszarvashúst, rénszarvasbőröket és agancsokat kapnak.

Tegyük hozzá, hogy a tengeri vadászat a lehető leghatékonyabb a zsákmányoló gazdálkodás fajtái közül – két-háromhónapnyi eredményes vadászat nem csupán hússal és zsírral látta el egész évre a part menti népeket, de ruhának és hajléknak való anyagokban, valamint világítóolajban is bővelkedtek.

Végezetül, ahogyan szokás, a poén: a csukcsok kvótájukból egy bálnájukat az USA nyugati partvidékén élő barátaiknak, a tlingit indiánoknak ajánlották fel. Ők annak rendje és módja szerint kihajóztak csónakjaikkal az óceánra, de mivel több nemzedék óta nem vadásztak bálnára, a vállalkozás kudarcba fulladt. Ennek ellenére nagy ünnepséget rendeztek, mert érezték őseik szellemét, megint önmaguk lehettek. Ezt jelenti számukra a bálna, a bálnavadászat.

Csucskföldi bálnavadászat

A csukcsföldi vadászok szinte kizárólag szürke bálnára (Eschrichtius robustus, vagy Eschrichtius gibbosus) vadásznak, amelynek élettere főként a Csendes-óceán északi, part menti vizeire korlátozódik. Két túlélő populációja van: az északnyugat-csendes-óceáni (ázsiai) 200 állatnál kevesebb egyedből áll. Tehát ez a populáció a kihalás szélére került. Az északkeleti-csendes-óceáni (észak-amerikai) állomány ugyanakkor 17 ezer egyedre szaporodott, így nem veszélyeztetett. Ebből az állományból kapják az alaszkaiak és a csukcsföldiek kvótáikat. Egyébként éppen ezekből a bálnákból telepítettek 2005-ben az Atlanti-óceánba jelentős mennyiséget, hiszen innen egykor teljesen kipusztították őket. A szürke bálna hossza 10-15 méter, a nőstény a nagyobb. Farkuszonya 3 méter széles, súlya eléri a 24-35 tonnát. Bőrszíne sötétszürke, de minden állatnál eltérő; egyeseken a bőrfesték hiánya, valamint a rájuk tapadó tengeri makkok miatt világos foltok láthatóak. A szürke bálnának nincs hátuszonya, ehelyett a háta végénél, sorban 7-10 dudor helyezkedik el. A bálnának tulajdonképpen két orrlyuka van és belőle a párafelhőt akár négy méter magasra is képes kifújni – a nyugodt tengeren még egy kilométerről is észre lehet venni. Általában nem több mint 16 egyedből álló csoportokban, akár 10 ezer kilométert vándorol. A tengerfenéken túrva, vagy a vízben keresi táplálékát, az apró rákokat és halakat. A szürke bálnák vemhessége 11-12 hónapig tart, január-március között ellenek és mindössze egy utódot hoznak világra. Az elválasztás pedig 6-8 hónap után következik be.