A NASA előállt egy különleges nyaklánccal, melynek milliók vehetik hasznát
A NASA a koronavírus-járvány elleni védekezés érdekében olyan nyakláncot készített, amely figyelmeztet, ha viselője az arcához nyúlna.
A NASA a koronavírus-járvány elleni védekezés érdekében olyan nyakláncot készített, amely figyelmeztet, ha viselője az arcához nyúlna.
Először mutatkozott be a Vígszínház igazgatójaként Rudolf Péter, aki új munkakörének az első napján ismertette az intézmény 125. évadának a bemutatóit. Az átadás-átvétel az új igazgató szerint kifejezetten zökkenőmentes volt. Kiderült, hogy ennek része az is, hogy az Eszenyi Enikő által rendezett darabok műsoron maradnak. Jön a Kabaré és Az öreg hölgy látogatása.
Az elmúlt öt napból a mai a negyedik, amikor műszaki hiba miatt lassul a forgalom az ország egyik legforgalmasabb vasútvonalán, alig több, mint két hét alatt a hetedik.
Józsefváros polgármestere már a második kormányközeli médium ellen nyert pert ugyanazon kijelentés miatt.
Kedd reggelre a 65 ezer érintett közül 40 ezernél már visszaállította az E.On a szolgáltatást, szerda éjszakára már sehol nem maradt áramszünet.
Dibusz Dénes mellé Bogdán Ádámot igazolta le a klub.
Példátlan pénz- és árucsere: keleti helyett nyugati márka, tej és kenyér, zökkenőmentesen állt át az NDK. A német egyesítéshez vezető utat felidéző "Eljött a paradicsom" című sorozatunk következő epizódja.
Elkészítette a Forbes a legértékesebb magyar sportolók listáját, úszók és focisták dominálnak.
Az IKEA felméréséből az is kiderült, hogy a magyarok szerint a magáncégek fő feladata a környezetvédelem népszerűsítése.
Csalódhat, aki úgy gondolta, hogy már ebben az évben kézhez veheti a Samsung – beígért – olcsóbb Galaxy Foldját. Maga a gyártó jelentette be ugyanis, hogy késni fog ez a készülék.
Igen kedvezően cserélhették alumíniumzsetonjaikat kemény márkára a keletnémetek harminc évvel ezelőtt, de az elkerülhetetlen politikai ajándéknak elkerülhetetlen gazdasági kára lett.
Nemrég jelent meg a Puskás Akadémia 13 éves történetét összefoglaló tanulmánykötet.
Spiró György, Rudolf Péter, Ascher Tamás, Mácsai Pál, Pogány Judit és Börcsök Enikő is a Színművészeti függetlenségét támogatja.
Az Audi utastere elég csúnyán károsodott, miután meggyulladt a kocsiban hagyott alkoholos folyadék.
Önkormányzati tulajdonba kerül a másodosztályba kiesett DVSC 98 százaléka.
Hihetetlennek tűnő hírek, melyek megállják a helyüket az igazság próbáján, és hihető átverések. Mindkét fajtából jutott bőven az elmúlt hetekben a közösségi oldalakra.
Akár öt évbe is telhet, amíg a légiközlekedés visszaér a válság előtti szintre, ezért nagy leépítésbe kezd a repülőgépgyártó.
Jelenleg 200 millió olyan nő és lány él a világon, akiken nemiszerv-csonkítást végeztek el.
Csak az elmúlt 24 órában 47 ezer megbetegedést regisztráltak.
A veszélyhelyzet alatt, egész pontosan március 24-e óta szüneteltek a NAV végrehajtási eljárásai. A veszélyhelyzet megszűnése után 15 nappal, azaz július 6-án folytatódnak az ügyek. Az Adózóna összegyűjtötte, mi mindent kell tudni a változásról.