A hosszú, és a végén botrányoktól hangos Eszenyi-korszak után mától, azaz 2020. július elsejétől hivatalosan is Rudolf Péter a Vígszínház igazgatója. A kinevezése már március óta tudható, Eszenyi Enikő lemondása után ugyanis Karácsony Gergely főpolgármester úgy gondolta, nem lehet Budapest legnagyobb színházát bizonytalanságban tartani azokban a nehéz hetekben, így egy huszárvágással elvetette a főváros a hosszú hónapokra elnyúló újabb pályázatot, és Rudolf Péternek adta másfél évre a megbízatást.

„Ahhoz képest, hogy olyan hat órája vagyok igazgató, viharos gyorsasággal szerveztük meg a sajtótájékoztatót” – viccelt Rudolf a szemmel láthatóan nagy érdeklődést kiváltó igazgatói bemutatkozásán, és megköszönte az előző vezetésnek a zökkenőmentes átadás-átvételt. Az eseményen megjelent, de nem szólalt fel Karácsony Gergely főpolgármester, az Emmi képviseletében pedig Krucsainé Herter Anikó helyettes államtitkár.

A hangulat kifejezetten derűs volt, viszont mindenki került bármiféle utalást az Eszenyi-korszakra, a tavasszal nagy vihart kavaró ügyek után az új igazgató csak annyit mondott, hogy

Én ezzel a társulattal szeretnék dolgozni.

Később kérdésre elárulta, hogy az átadás-átvétel részeként megállapodott Eszenyi Enikővel, hogy a volt igazgató által rendezett darabok műsoron maradnak, sőt ezeket maga Eszenyi újítja fel, de színpadon már nem fogjuk látni a Vígszínházban, azokat az előadásokat ugyanis leveszik, amelyekben a volt igazgató játszott.

A koronavírus-járvány miatt megrövidült évadot mindenesetre lezárták, a nézők legközelebb augusztus 21-től ülhetnek be előadásokra – többek között a veszélyhelyzet miatt elmaradt darabokra. A „Maradj otthon!” kampány helyett most a „Gyere színházba, gyere, gyere!” lesz a szlogen, bár nem feltétlenül ez a végső kreatív változat – poénkodik az új igazgató.

Az öreg hölgytől a Kabaréig

A hagyományokhoz híven három nagyszínpadi és három Pesti színházi bemutatót terveznek, és kicsit előbb kezdik az évadot, hogy mindenki meg tudja nézni azt a darabot, amit akart.

Az új évad első bemutatójára október 3-ig kell várni. Az öreg hölgy látogatását Rudolf Péter állítja színpadra Börcsök Enikővel és Hegedűs D. Gézával a főszerepben.

Rudolf azt mondta, Friedrich Dürrenmatt darabjában főleg az érdekli, hogy ha amorálisan cselekszik valaki, másnap hogyan tud a tükörbe nézni. Az Eszenyi-ügy után ez a bemutató minden bizonnyal különlegesen fog hatni a Vígszínházban – ezt már mi tesszük hozzá.

Feltehetően az évad legnagyobb durranásának szánják a Kabarét, amelyet Béres Attila rendez, mégpedig azzal a meggyőződéssel, hogy nem a népszerű musicalfilmmel, és nem is Liza Minellivel kell versenyezni. Ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében pedig jön a Szerelmek városa, egy romantikus francia film zenés színpadi adaptációja.

A Pesti Színházban a kortárs műveké lesz a színpad a jövő évadban. Bemutatják Florian Zeller komédiáját, Az apát, prágai vendégrendezője lesz A kő című színdarabnak, Török Ferenc filmrendező pedig a Bella figura című komédiával debütál a Pesti Színházban.

Új tagként az évadban Brasch Bence, Méhes László, Seress Zoltán és Telekes Péter szerződik a társulathoz.

Korántsem ez az első találkozás

A munkáját megkezdő igazgató hosszú évekig, 1983-tól 1998-ig volt a Vígszínház társulati tagja, elszerződéséről korábban a HVG hetilapnak azt mondta: az ott töltött tizenvalahány év elfáradt házasság benyomását keltette benne. „Magammal szemben is hiányérzetem volt. Azt éreztem, csak négyes osztályzatnak megfelelőeket játszom. Hiányzott az a reneszánsz lét, amit a főiskolán megéltem: díszleteket, jelmezeket készítettünk, dramaturgiai munkát végeztünk. Csomó minden bennem rekedt, olyan volt, mint amikor meccsnézés közben jár az ember lába.”

Szintén ebben az interjúban beszélt színházigazgatói terveiről is, ám akkor még erősen feltételes módban. Rudolf elmondta, valóban izgatja a színházvezetés, ám ahhoz szerinte belső béke kell és sok lemondás. „Hiszen a menedzsernek elsősorban az a feladata, hogy törődjön az emberekkel, helyzetbe hozza őket. Komoly dilemma, hogy feladjam-e régi terveimet, lenyesegessek-e szerteágazó tevékenységemből ezért az új szerepért cserébe.” A dilemma februárban egyértelműen véget ért, ekkor derült ki ugyanis, hogy Rudolf Péter tényleg versenybe száll az igazgatói székért, de pályázott Csányi János rendező is, a Bárka, valamint a Színház és Film Intézet alapító-igazgatója.

Eszenyi lépett

Február végén Eszenyi Enikő interjút adott a 24.hu-nak, amelyre reagálva rövidesen több korábbi vígszínházi dolgozó is azt állította, hogy az igazgató viselkedése beteges légkört eredményezett az intézményben, később pedig a korábban elszerződött színészek közös nyilatkozatban arról számoltak be, hogy az Eszenyi által gyakorolt verbális erőszak és agresszív vezetői kommunikációja hozzájárult ahhoz, hogy felbontsák a szerződésüket a teátrummal. A színházi szakszervezet ezzel egy időben elérte, hogy Eszenyi, Rudolf és Csányi is ismertesse elképzeléseit a társulat előtt, és ezután, – bár hivatalosan nem szavazhattak –, eljuttatták a voksaikat Hegyi Barbarához, a szakmai bizottság tagjához. A társulatnak csak egy része szavazott (összesen több mint 350-en vannak),

de mindössze öten adták Eszenyire a voksukat, Rudolf Pétert pedig 113-an szerették volna igazgatónak.

A következő napokban számos színész beszélt arról, mi történt vele a Vígszínház falai között. Eszenyi a vele szemben felvetődött vádakat cáfolta, és bocsánatot sem kért, de a „maga és mások méltóságának megőrzése érdekében” márciusban visszavonta pályázatát, és bejelentette, hogy befejezi vígszínházi munkáját. A lemondás előtti órákban eljutott az Indexhez egy levél, amelyben

a Vígszínház 245 munkatársa kérte az abúzusok és visszaélések minél alaposabb feltárását.

A szakmai bizottság többségének szavazatát ugyan Eszenyi nyerte el, de a közleménye után Karácsony Gergely rövidesen bejelentette, hogy július 1-jétől 2021 végéig Rudolf Péter kap megbízást a Vígszínház vezetésére.

De mit tervezett Rudolf Péter?

A színész rendező pályázatának rövidített változatát – a saját kérésére – a színház.online tette közzé még tavasszal, Rudolf ebben lefektette, hogy polgári népszínházban gondolkozik. Mint írta, ő Várkonyi Zoltán Vígszínházát tekinti követendő példának, ebből kifolyólag célja a „modern, 21. századi, művészszínházi jelleg megőrzése és erősítése, illetve a jó értelemben vett népszínházi hagyomány folytatása, vagyis a magaskultúra, a klasszikus és kortárs dráma értékeinek közvetítése széles tömegek számára, miközben vissza kell menteni azt a polgári ízlést és gondolkodásmódot is, ami fénykorában jellemző volt a Vígre.”

Hozzátette, egy olyan súlyú intézmény, mint a Víg, alakíthat, változtathat a közgondolkodáson, azt azonban egyértelművé tette, hogy őt nem érdekli senki politikai beállítódása.

Ügyekhez van viszonyom, ezek mentén szólalok meg, függetlenül attól, mely politikai erő szája ízének felel meg a mondandóm.

Ezt talán nem árt leszögezni egy pályázat írásakor, ezzel mintegy leegyszerűsítve a jövőbeni elvárásokat az intézménnyel vagy a személyemmel kapcsolatban. Kibeszélni. Vonalat húzni. Békét teremteni. Vállalva a naiva szerepét szajkózom ezt immár évek óta minden közéleti megszólalásomban” – írta.

Rudolf a pályázatában egyik fő feladatként a Vígben évek óta tapasztalható fluktuáció megállítását tűzte ki célul, úgy véli, ennek egyik eszköze a szemléletváltás: egy olyan „színészközpontú, morális színház megteremtése, ahol a színészek alázattal, de nem megalázva; odaadással, de nem a saját életüket feladva, érzelmi biztonságban dolgozhatnak”. Szó esett arról is, hogy mindenképpen rendezné a színészek bérezésének problémáját, illetve rugalmas lenne a színészek forgatási lehetőségeivel kapcsolatban is. Rudolf Péter a tervezhetőségre is nagy hangsúlyt fektetne, februárban arról írt, hogy szeretne ifj. Vidnyánszky Attila mellé még egy-két rendezőt találni, akik szerződéssel kötődnek a színházhoz, és hívna vendégrendezőket is. Rudolf ebben a bekezdésben is kiemelte, hogy a rendezők alkotói módszereik érdeklik, nem a politikai nézeteik.

A műsorpolitikát kifejtő fejezetben a műfaji sokszínűséget és a témaválasztást jelölte meg kulcsfontosságú elemként, szerinte a színháznak méltó válaszokat kell adnia a hétköznapi kérdésekre, de azt is gondolja, hogy az „elmúlt évtizedek történései és a rendszerváltás időszakának szinte gyerekes álmodozásai ütköztetve a valósággal sok kérdést vetnek fel. Hiányérzetek, kibeszéletlenségek, sérelmek szabdalják a magyar közéletet. (…) A politikai érdekekhez hajlított történelemírás és a szelektív emlékezet nem segít rendet rakni a fejekben” – írja, és hozzáteszi:

nem didaktikus aktuálpolitizálásra gondol.

Szerinte egy demokráciában ugyan ennek is van létjogosultsága, de úgy véli, „a hatalomnak való direkt beszólás, az általa egyébként tisztelt, szerencsés esetben minőségi írókkal fémjelzett kabarénak a terepe, vagy manapság a standupnak áll jól ez az attitűd. Hiszek abban, hogy jó színház képes hevületet kiváltani direkt politizálás nélkül is.”