Ugyanazért szeretik az emberek a horrorfilmeket, amiért a hullámvasutat: a félelem érzete miatt, ami véleményem szerint kétségkívül a legerőteljesebb emberi érzelem – így foglalta össze a műfaj pszichológiai alapját Mathias Clasen dán horrorkutató egy tavalyi interjúban.

Hogy mennyire igaza van, azt nemrégiben finn tudósok bizonyították, akik arra voltak kíváncsiak, mit élünk át rémisztő filmek alatt, hogyan reagál az ijesztgetésekre, a vérfagyasztó jelenetekre az emberi agy.

Jump scare

A Turkui Egyetem kutatói a vizsgálatukat igen alaposan előkészítették. Mindenekelőtt kiválasztottak 100 népszerű horrorfilmet, amelyek közül többféle szempontrendszer szerint jelölték ki, melyik kettőt nézzék meg a résztvevők.

A műfaj rajongóinak véleménye mellett az is fontos volt például, hogy melyikben van elég sok riogató jelenet, vagyis olyan váratlanul sokkoló esemény (valaki vagy valami hirtelen megjelenik/ráugrik/elkap egy szereplőt, ijesztő hangeffektus kíséretében), amire a nézők többsége önkéntelenül összerázkódik ijedtében. (Az angolszász terminológiában ezt a filmes megoldást jump scare-nek hívják, és van olyan honlap, amelyik ez alapján osztályozza a horrorfilmeket.)

Alapos mérlegelést követően a kutatók választása végül a 2010-es Insidious-ra, illetve a Démonok között 2-re (2016) esett. Történetesen mindkét filmet ugyanaz a rendező, James Wan jegyezte, és kifejezetten magas mindkettő jumpscare-faktora (24, illetve 22).

Ezeket nézették meg a filmeket még nem ismerő önkéntesekkel, akiknek mozizás közben mágneses képalkotó berendezéssel (MRI) figyelték az agyműködését. Elsősorban azt, miként reagál a jump scare-ekre, illetve a filmes ijesztgetés másik formájára, amikor valami ismeretlen veszély közeledtétől fokozatosan, sokszor igen hosszú ideig növekszik a fojtogató félelem a nézőkben.

Izgalom a javából

Rendelje meg online!

A leginkább az lepte meg a kutatókat, hogy a félelem mennyire hatalmába keríti az egész agyat. Bár a jump scare-eknél elsősorban az érzelmi válaszért, a döntéshozatalért, valamint a veszély felméréséért felelős régiók indultak be, míg a lassan előkészített feszültség a vizuális és a hallással kapcsolatos területeket hozta ingerületbe, végső soron ezek a filmek az agy szinte összes területét állandó izgalmi állapotban tartották, és folytonos kapcsolatra késztették. Miközben minden más tevékenység háttérbe szorult.

Akár a pszichés félelemkeltés kifinomult formáival operál egy film, akár a premier plánban mutogatott (és egyébként a többség által unalmasabbnak tartott) véres „trancsírozással”, abban minden résztvevő egyetértett, hogy horrorfilmet a szorongás és félelem által kiváltott izgalom miatt néznek. Nem újdonság, hogy erre játszanak rá az efféle mozik készítői.

Üss vagy fuss

A pszichológia nyelvére lefordítva ez azt jelenti, hogy a rendezők mesterien manipulálják a nézőket az „üss vagy fuss” vészreakció folytonos beindításával majd leállításával. Az emberek egy része kifejezetten szereti, ha ilyen felfokozott készenléti állapotba kerül, miközben mégis teljes biztonságban érezheti magát (bár a filmek után azért nem mindig könnyű kimenni a sötét fürdőszobába).

Ez az állapot ugyanis nemcsak az agyra, hanem az egész testre hat. Beindul az idegrendszer, megfeszülnek a kar- és lábizmok, megkezdődik a verejtékezés (különösen azoknál, akik empatikusabbak), az adrenalin, a dopamin és az endorfinok fokozott termelődése nyomán emelkedik a pulzus, nő a vérnyomás és a vércukorszint.

Ez még nem feltétlenül mindig kellemes, az viszont már igen, hogy a vészhelyzet elmúltával a véráramban hirtelen megemelkedik a megnyugtató, jutalmazó vegyületek aránya.

A horrorrajongók tűrőképessége

Ezen filmek által kiváltott pszichés és élettani hatások nyomán megnő az érzelmek intenzitása is, ami azonban csak részben pozitív fejlemény, mivel emiatt sokan hajlamosabbak lesznek a szorongásra, az agresszióra. Nem véletlen, hogy kutatások szerint azok ülnek le rendszeresen horror elé, akiknek nagyobb a kockázat- és stressztűrő képessége.

Igaz, a finn vizsgálat résztvevőinek többsége azért bevallotta, hogy számára a rémisztő filmek „fogyasztása” a társas szórakozás egy formája is, mert az ilyesmit azért mégiscsak jobb nem egyedül nézni. A kutatók most azt fontolgatják, hogy más műfajú filmeket is bevonnak a kutatásba, és megvizsgálják, milyen érzelmi és élettani hatást vált ki az emberekből például egy vígjáték vagy thriller.

Hasonló cikkeket a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban olvashat, melynek témája: újrakezdés a bizonytalanság korában.

Fizessen elő a magazinra, most sokféle kedvezmény várja.