„Egyszer egy családterapeutát figyelhettem, ahogyan dolgozik. Egy üvegablakon keresztül nézhettem, mindent láttam és hallottam. Egy idő után engem is beengedtek maguk közé, és teljesen megváltoztak a benyomásaim. Egészen más érzéseim keletkeztek, ahogyan az atmoszférát is átélhettem, azoknak a verbálison túli apró jeleknek, gesztusoknak köszönhetően, amiket kívülről nem lehetett felfogni.”

Ezzel a történettel érzékeltette Feldmár András a kerekasztal továbbra is virtuálisan, a képernyők előtt összegyűlt közönségének június 24-én, mennyi minden múlik a személyes jelenléten.

Közelség és távolság

HVG Könyvek

A személyes jelenlétnek még nagyobb jelentősége van egy terápia közvetlen résztvevői számára – hívta fel a beszélgetésbe bekapcsolódott több száz fő figyelmét a szakember, akinek a napokban jelent meg Személyes és személytelen című kötete.

A járvány miatt kényszerűségből elterjedt „Skype-terápiák” sokkal fárasztóbbak, és jóval kevésbé hatékonyak tapasztalatai szerint, ráadásul közben „nem találunk táplálékot az együttlétben”. De pszichedelikus terápiát például egyáltalán nem is lehetne ilyen körülmények között, „távmunkában” végezni, mivel a szer hatására a résztvevő gyakran regresszál gyermeki tudatállapotba, „és egy gyereket nem lehet távolról nevelni: szüksége van olykor egy ölelésre, kézszorításra”.

Nem véletlenül mondogatta mestere, R. D. Laing skót pszichiáter, hogy egyenes arányosság áll fenn a terápia hatékonysága és a résztvevők fizikai távolsága között – idézte fel Feldmár. Minél közelebb van a terapeuta és a páciens, annál hatékonyabb a foglalkozás. És ugyanígy: minél több időt töltenek együtt, annál sikeresebb lehet a terápia.

Helyettesíthetőség és a szex

A személyesség kérdésköréhez tartozik a helyettesíthetőség problematikája is. Egy orvost, ha szabadságra megy, könnyen lehet helyettesíteni, hiszen a feladat, amit el kell végeznie, mondjuk egy törött kar meggyógyítása, nyugodtan átruházható másra. Nem e beteg személye, és a köztük lévő személyes kapcsolat a lényeg, hanem a törött kar. Egy pszichoterapeuta pácienseit azonban senki sem tudná átvenni a távolléte alatt – hangsúlyozta Feldmár András.

Hasonló a személyesség és helyettesíthetőség a szexuális kapcsolatban is – folytatta. Egyáltalán nem mindegy ugyanis, hogy valaki csak „egyetlen emberrel akar szexelni, vagy másokkal is”. A kétféle esetben egészen más a szexuális vágy és a létrejövő kapcsolat, amit jól mutat az is, hogy mit él át az illető a partner távozásakor (például halálakor). Ennek szélsőséges formája a szexuális fetisizmus, amikor egy tárgy, egy ruhadarab válik fontossá, nem pedig az azt viselő személy. Utóbbi akár ki is cserélhető.

Sebezhetőség és árulás

Onnan lehet tudni, hogy a személyesség vagy személytelenség felé haladunk egy kapcsolatban, hogy mennyire félünk a sebezhetőségtől, a fájdalomtól. „A személytelen érzéstelenít, próbál megóvni a fájdalomtól, míg, ha valaki fontos számomra, akkor úgy érzem, kinyílik a bőröm, befogadlak, és a fájdalom, amit te élsz át, az nekem is rossz” – érzékeltette a két végletet a szakember.

A nyitottság a személyességre gyerekkorban alakul ki. A legrosszabb trauma ugyanis az elárulás, és ilyesmi már a születés pillanatában érheti az embert, például, ha az anyját, vagy az anyatejet nem kapja meg. A korai hónapok, évek ebből a szempontból (is) nagyon sokat számítanak, hiszen a bizalom összeomlását, valamiféle becsapottság élményét alapozhatják meg.

Márpedig, akiket nagyon korán becsaptak, azok hajlamosak arra, hogy később másoknak is megengedjék, hogy újra becsapják őket, hiszen már hozzá vannak szokva – fejtegette Feldmár András. Akiket nem csapnak be, azok viszont kevésbé hajlamosak erre.

Ébredések

„Döbbenetes élmény volt, amikor rájöttem, hogy a szegények szegényebbek, a gazdagok gazdagabbak lesznek.” Ha rosszul bántak valakivel kicsiként, akkor később is rosszul fognak vele bánni, még azok is, akik másokkal egyébként jól bánnak. És fordítva: akiket „nem raboltak ki” gyerekkorukban, azokkal még az amúgy másoknak rosszat adó emberek is jót fognak tenni.

Mindez persze csak akkor igaz – reagált egy ezzel kapcsolatos kérdésre a szakember –, ha az illető, akivel pici korában rosszul bántak, nem „ébred fel”, nem jön rá, mi is történt vele, és nem próbál ezen a sorsszerű irányon változtatni. Bár a legtöbben alvajárók vagyunk, de a jó hír az, hogy mindenen lehet változtatni, minden rossz szokástól meg lehet szabadulni.

Az élet egyik titka, hogy szenvedni és eltűrni bizonyos dolgokat: nem virtus. Veszélyhelyzetekben persze el kell tűrni dolgokat, de azért olyan sokszor nincs veszélyhelyzet – hangsúlyozta Feldmár. A politikusok például előszeretettel hitetik el az emberekkel, hogy állandóan krízis van, hiszen ilyen esetekben mindenki könnyebben tűr el olyan dolgokat, amelyeket normál helyzetben nem kellene. „Pedig most sincs igazán krízis, nem bombáznak, nyugodtan itt ülünk és beszélgetünk, nincs veszélyben az életünk.”

Maszkok, szerepek

Egy másik kérdés kapcsán kerültek szóba a személyességet akadályozó „maszkok”, szerepek. Feldmár András szerint „abszolút le lehet vetkőzni ezeket a maszkokat”, a kérdés csak az, hogy mindenki akarja-e. Az igazán önmagát adó ember ugyanis a tapasztalat szerint sokszor félelmet kelt. Hiszen a velük kapcsolatba kerülőket azzal szembesíti, hogy nekik sem kéne szerepet játszaniuk. De vajon készen áll-e erre mindenki? Ezt a szembesítést sokan nehezen viselik, ezért lesznek gyakran magányosak az igazán autentikus emberek.

Önmagunkról sem könnyű megtudni, valóban hitelesek vagyunk-e, igazán önmagunkat adjuk-e. „Ha egész életemben szerepet játszottam, akkor nagyon le kell lassulni ahhoz, hogy ebből ki tudjak bújni, hiszen, ha valaki 50 évig nem hallgatott a szívére, akkor hogyan vehetné észre, mit mond?”

Nagyon gyengéden, tapintatosan kell önmagunkhoz közeledni, ha szeretnénk megtudni, mire vágyunk igazán. Rendszeresen csendet tartva, lassan kell hozzászoktatni magunkat a belső figyelemhez – tanácsolta a pszichoterapeuta.

Feldmár András könyveiről itt talál infókat.

Fizessen elő a HVG Extra Pszichológia magazinra, most sokféle kedvezmény várja.