HVG Extra Pszichológia
HVG Extra Pszichológia
Tetszett a cikk?

Nem kétséges, hogy az anyagilag rosszabb helyzetben lévőket keményebben sújtja a koronavírus-járvány, de vajon pszichés szempontból is a szegényebbek jönnek-e ki rosszabbul a pandémiából? – tették fel a kérdést minnesotai kutatók.

A válasz egyértelmű, de épp fordítva van, mint elsőre hinnénk – derült ki a Journal of Applied Psyhology című folyóiratban közzétett tanulmányból. A Minnesotai Egyetem szervezetpszichológusai ugyanis arra jutottak, hogy minél magasabb valakinek a társadalmi-gazdasági státusza, a képzettsége/műveltsége és a jövedelemszintje, annál jobban visszavet(het)i a Covid–19 a pszichés jóllétét.

A tanultabb és/vagy kiemelkedően jól kereső emberek körében jóval nagyobb mértékben szaporodtak meg a depressziós tünetek, illetve csökkent az élettel való elégedettség, mint a kevésbé tehetősek között – emelte ki a kutatás vezetője, Connie Wanberg.

A pszichológusoknak kapóra jött, hogy kérdéseikkel kapcsolódni tudtak a világ egyik legnagyobb elemzőintézete, a Rand Corporation rendszeres életmódkutatásához (American Life Panel). Így ugyanazon az 1140 fős reprezentatív mintán tudták felmérni idén tavasszal, hogy miként élik meg az emberek a koronavírus-járványt, illetve miként változott ennek hatására a jóllétük az előző év azonos időszakához képest.

Volt honnan zuhanni

Rendelje meg online!

Az nemigen lepte meg a kutatókat, hogy az általános értékek jelentősen csökkentek 2019-hez képest, végül is a világjárvány és az azzal járó bezártság, bizonytalanság nemigen növelte senkinek sem az elégedettségét. A kérdésekből kiderült, hogy éppen a minden szempontból jobban „eleresztettek” között szaporodtak meg jelentősen a depresszióra utaló tünetek.

Ezek: rossz étvágy vagy épp falási kényszer, az érdeklődés hiánya, a tettvágy lelohadása, koncentrációs nehézségek még az újságolvasás és a tévénézés terén is, alvászavarok vagy kifejezetten a reménytelenség, kilátástalanság érzése.

A vizsgálatot végzőknek arra eddig nem sikerült tudományosan is alátámasztható választ találniuk, hogy miért a gazdagabbak, tanultabbak körében csökkent ilyen erőteljesen a jóllét. A lehetséges magyarázatok között felmerült például, hogy az említett csoportnak „volt honnan” zuhannia, hiszen körükben – normál viszonyok között – eleve magasabb az élettel való elégedettség és kevesebb a depresszió, mint a szegényeknél. A koronavírus azonban olyan kényszerhelyzetet teremtett, amelyet sem pénzzel, sem kapcsolatokkal nem lehetett kikerülni.

Státuszok és források

De az is elképzelhető – vélekedtek a minnesotai kutatók –, hogy a magasabb társadalmi-gazdasági státuszba tartozók nagyobb figyelmet szenteltek a pandémiával kapcsolatos híradásoknak, az ezek miatt fellépő szorongás pedig összességében rosszabb lelkiállapotba sodorta őket, mint akik kevésbé ügyeltek a koronás hírekre.

A harmadik – a tudósok számára egyébként a leghihetőbb – magyarázat a gazdagok „elkényeztetettségével” kapcsolatos. Eszerint az viselhette meg őket átlagon felül, hogy túlságosan hozzászoktak a rendelkezésükre álló lehetőségek és források bőségéhez, amelyek viszont a járvány miatt hirtelen megszűntek, vagy jelentősen beszűkültek. Ennek valószínűségét támasztja alá Wanbergék szerint az is, hogy a szegényebbeket a pszichéset kivéve minden más téren jobban megviselte a vírus.

A bizonyítás még hátravan, ebbe az irányba folytatják a munkájukat, amit a Covid–19 mostani, súlyosabb hulláma – sajnos – jelentősen megkönnyít. Hosszabb távon viszont abban is reménykednek, hogy a járvány farvizén mélyebb ismeretekre tehetnek szert a különféle társadalmi-gazdasági státuszok és a lelkiállapot összefüggéseiről.

Fizessen elő a HVG Extra Pszichológia magazinra, most sokféle kedvezmény várja.



VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!