A pandémia első éve olyan volt, mintha egy kényszerű ciklusváltáson kellett volna keresztülmennünk, vagy inkább, mintha az összes korábbi életciklusváltáson átmentünk volna – fogalmazott Belső Nóra. Merthogy a koronavírus-járvány bezártsága és bizonytalanságai közepette jellemzően hullámokban törtek az emberekre az új élethelyzet nehézségei, és ezekkel hasonlóképpen kellett megküzdeni, mint egy-egy életszakasz jelentette kihívásokkal.

Ezt különösen megnehezítette – tette hozzá a szakember az est képernyők előtt összegyűlt közönsége számára – a már a szakirodalom is felismert „Covid-bágyadtság”, ami se nem lustaság, se nem depresszió, viszont általános jellemzője, hogy ennek hatására a motiváció nagyon nehezen felkelthető.

Meg kell érni a szabadságra

Ami az életciklusokat illeti, Belső Nóra szerint a többségben az életközép időszakában érik meg a szabadságvágy, pontosabban az, hogy „minden tekintetben szabad akarjon és merjen lenni”. Nem könnyű, hiszen belénk nevelték a során, hogy számtalan elvárásnak, korlátnak kell megfelelnünk: a fiatal anyukák például a szüleiknek, a férjüknek és annak szüleinek, a kezdő munkavállalók a főnöküknek.

Sokaknak szüksége van néhány évtizedes tapasztalatra és emberi érettségre, hogy lassan el tudják engedni ezeket, és arra koncentráljanak, hogy a saját elvárásaiknak feleljenek meg. Hiteles és boldog élet enélkül a szabadság nélkül aligha képzelhető el – emelte ki a pszichiáter.

Keretek és belső munka

Nem könnyű persze elszakadni azokról a keretektől, amelyekben benne élünk. E tekintetben kifejezetten aggasztó – hangsúlyozta Belső Nóra –, hogy például az internetes keresőkbe beírva a „szabadság” szót, alapvetően a munkával kapcsolatos találatok ugranak fel. Nyugat-Európában komoly szociálpszichológiai probléma, hogy bár sokan jól keresnek, de a munka és magánélet egyensúlya alapvetően felborult – az előbbi javára.

Mi haszna a jó fizetésnek, ha esténként és hétvégén is dolgozni kell? A cél, hogy mindenki megtalálja azt a középutat, amelyen megfelel a külső elvárásoknak, de legalább annyira teljesíti a saját belső elvárásait is. „Nagyon komoly belső munka ez, de az életkorral, emberismerettel, önismerettel, tapasztalatokkal el lehet jutni oda, hogy szabadnak érezzük magunkat, és ne csak félve merjünk kivenni szabadságot.”

Ide akkor lehet eljutni, ha tisztában vagyunk a saját értékeinkkel. Egy jó szakember, aki tudja, milyen speciális ismeretekkel rendelkezik, nem fél kiszakadni a munkájából, hiszen biztos lehet benne, hogy keresni fogják utána is – nyugtatott meg mindenkit a szakember. De ez nemcsak egy különleges szakértelmet igénylő munka esetében van így (Belső Nóra példában egy tehetséges műbútorasztalossal), hanem akár egy multicég munkatársával is, aki, ha értékes munkaerő, és képes a cég működéséhez többletet adni a munkájával, akkor tudhatja, hogy el fogják engedni szabadságra.

Korlátok és szárnyalás

Egy másik szempont – merült fel a beszélgetés során –, hogy a szabadság olykor szorosan összefügg a fenntarthatósággal. Abban az értelemben, hogy sokan azért küzdenek végeláthatatlan taposómalmokban a munkájukban, mert a túlvállalt életszínvonalukat akarják fenntartani. A pszichiáter praxisában volt olyan fiatalember, aki azért kereste fel, mert komoly szorongást okozott neki, hogy azt érezte, kezdő fizetéséből képtelen fenntartani a szülei által számára megteremtett körülményeket (autó, lakás, nyaraló).

A korlátok korántsem minden esetben rosszak egyébként – hívta fel a figyelmet Belső Nóra. Szerinte például egy fix párkapcsolat, egy házasság az egyik legnagyobb szabadságforrássá tud válni. Mert bár sokaknak csak papírt vagy súlyos kötöttséget jelent egy ilyen elköteleződés, fontos tudni, hogy sok ember csak ilyen stabil kapcsolatban, az általa jelentett biztonságérzetben tud kibontakozni, igazán önmaga lenni, szárnyalni. Más kérdés, hogy mindez csak kölcsönös bizalom mellett valósulhat meg – tette hozzá.

A természet része vagyunk

Egy hallgató felvetésére az előadó arra is kitért, hogy a járvány alatt igen sokan fedezhették fel, milyen felszabadító ereje van a természetnek. És nem csupán azért, mert a kényszerű élethelyzetben nem lehetett nagyon mást csinálni, hanem azért is, mert „tudományosan kimutatott tény, mennyire felszabadító azt átélni a létezés élményét, a szabad lélegzést, azt, hogy része vagyok a természetnek”. Ilyenkor a végtelenség mellett a kicsinységet is át lehet élni, no meg azt a másik perspektívát, amelyek mellett a hétköznapi „nagy” gondok eltörpülnek. „Azért kell minél többször kilépni, hogy ezeket a jótékony hatásokat meg tudjuk tapasztalni.”

A pandémia nemcsak a természet felé fordította az embereket, hanem sok mindent át is gondoltak az életükben – tapasztalta a szakember. Felértékelődtek például a személyes kapcsolatok, és sokan töprengtek el azon, miért is fontos nekik a találkozás, miért hiányzik. És sokkal tudatosabban vettek részt a családi összejöveteleken, a barátokkal egy személyes beszélgetésen, örülve annak, hogy egymás szemébe tudtak nézni, érzékelték az apró gesztusokat, jelenlétet.

Igen sokak pedig az értékrendjüket gondolták át – szintén a szabadság egyfajta megnyilvánulásaként. Ebbe pedig Belső Nóra szerint feltűnően gyakran tartoztak bele a lelki vagy társas szükségleteken túl olyan hétköznapi dolgok is, mint például a pénzhez való viszony. Ennek nyomán pedig a korábbi, gondtalan(abb) és felelőtlen(ebb) életmód helyett sokan szeretnének tudatosabban, az általuk vallott értékekhez hűebben élni.

Hasonló cikkeket a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban találhat, amelyben a külső-belső szabadsággal foglalkozunk.

Fizessen elő a magazinra, most sokféle kedvezmény várja.