Ha feljebb lépne a ranglétrán, beszéljen többet

Csoportban létezünk, csoportban dolgozunk.

  • HVG Extra Pszichológia HVG Extra Pszichológia
Ha feljebb lépne a ranglétrán, beszéljen többet

Abból lehet főnök, aki többet szerepel.

Úgy látszik, nem lehet eleget kutatni a munkahelyi kapcsolatok ilyen alapjait, hiszen három amerikai és egy német egyetem négy szakértője újabb kísérlet eredményeit tette közzé nemrég a Frontiers in Psychology hasábjain.

Diákok közös munkájának kimenetelét elemezve azt is megállapították, hogy a véletlenszerűen kijelölt vezetőkkel működő közösségekhez képest többnyire jobban teljesítenek azok a csoportok, amelyek maguk választhatják ki vezetőjüket (a kutatók fogalmazása szerint: a hálózat központi személyeit).

Linda Argote professzor, az egyik szerző azt is említésre érdemesnek tartja, hogy a választás csak akkor lesz helyes, ha az arra érdemes személyek sokat és jól kommunikálnak.

A megállapítások nem pusztán a vezetőre vonatkoznak, hanem azokra is, akik a hálózat más pontjain töltenek be bizonyos képességeket igénylő szerepeket.

Érdekes, hogy – legalábbis a kísérleti körülmények között, diákok közreműködésével – rövid idő, egy bonyolult feladat megoldásával eltöltött körülbelül negyedóra alatt sikerült megállapítani, melyik résztvevő milyen pozíció betöltésére alkalmas.

Keresse a HVG Extra Pszichológia magazin legfrissebb számát az újságárusoknál vagy rendelje meg!

A HVG Extra Pszichológia negyedévente megjelenő női magazin - tematikus lapszámaiban olyan érdekes és informatív témákkal foglalkozik, amelyek nap mint nap felbukkannak életünkben. A magas színvonalú, szórakoztató magazin igényes tartalmával legalapvetőbb élethelyzeteink nehézségeire kínál megoldási alternatívákat.