szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Baleset érte Stohl Andrást a Tűzvonalban című televíziós sorozat mai forgatásán, a felvételeket bizonytalan ideig kénytelenek szüneteltetni.

Hábermann Jenő, a sorozat producere közölte, a színész az egyik jelenet felvételekor rosszul lépett, és lábában elszakadt az Achilles-ín. Stohl András lába hat hétig gipszben lesz, az első tíz napon meg sem mozdíthatja a sérült végtagot – mondta a producer.

Hábermann Jenő hozzátette: a váratlan helyzet miatt az alkotók válságstábot hívtak össze; megpróbálják úgy átírni a forgatókönyvet, hogy folytatható legyen a sorozat. Tájékoztatása szerint a baleset "mindenképpen csúszást jelent és plusz költségeket".

A 38 részesre tervezett krimisorozat első részét szeptember 9-én mutatták be a Magyar Televízióban. Stohl András a filmben Bordás őrnagyot alakítja, aki előzőleg egy kommandós csapat vezetője volt, majd áthelyezik egy kerületi rendőrőrs élére.

A forgatásokat július elején kezdték és szeptember végén fejezték volna be, az epizódokat pedig karácsonyig vetítette volna le a Magyar Televízió.

hvg.hu Tech

Stohl és Reviczky adják a videojáték szinkronját

Magyarországon 2005. augusztus 15-én PC-re megjelenő Codename: Panzers – Phase Two című II. világháborús stratégiai játéka magyar szinkronnal kerül forgalomba. A szereplők élethű hangjairól a következő neves személyiségek gondoskodnak: Kristóf Tibor, Németh Kristóf, Reviczky Gábor, Stohl András, Ganxsta Zolee, Breyer Zoltán és Lázár Sándor - közölte a Stormregion Kft., hazai játékszoftver-fejlesztő cég.

Fekete-Győr András: „Harcostársaimat ne küldjék vágóhídra, a Momentum tud sikeres lenni a parlamenten kívül is”

Fekete-Győr András: „Harcostársaimat ne küldjék vágóhídra, a Momentum tud sikeres lenni a parlamenten kívül is”

Szalay-Bobrovniczky reagált, és nem próbálta tagadni, hogy ő beszél a Magyar Péter által közzétett felvételen

Szalay-Bobrovniczky reagált, és nem próbálta tagadni, hogy ő beszél a Magyar Péter által közzétett felvételen

Párizsba vezetett az új német kancellár első útja, Macronnal találkozott

Párizsba vezetett az új német kancellár első útja, Macronnal találkozott

Kockázatos műtét, de az eredmény magáért beszél: saját fogát teszik a beteg szemébe, hogy visszanyerje a látását

Kockázatos műtét, de az eredmény magáért beszél: saját fogát teszik a beteg szemébe, hogy visszanyerje a látását