Ritkán esik meg egy filmmel, hogy a kritikusok egy emberként rajonganak érte, megnyeri a megfelelő díjakat, a mozipénztáraknál is aránylag jól teljesít és még a nézők is szeretik. Pedig a Slumdog Millionaire (kb. Nyomortelepi milliomos) erre a sorsra van kárhoztatva, legalábbis azok után, hogy begyűjtött négy darab Golden Globe-ot - a legjobb filmért, a legjobb rendezésért, a legjobb forgatókönyvért és a legjobb zenéért. Ezek után ugyanis még azok is meg fogják nézni, akik pusztán a történet alapján nagy valószínűséggel soha nem vennének rá jegyet.
A nagyszabású, sok évet felölelő cselekmény főszereplői ugyanis indiai utcagyerekek, akik egy vallási támadás következtében elárvulnak és magukra maradnak. A három éhező gyereken csak a csoda segíthet, legalábbis egy olyan országban, ahol hasonló sorsú kiskorúból van még pár millió. A Slumdog Millionaire forgatókönyve, amely Vikas Swarup regénye alapján készült, nem is bánik szűkmarkúan a váratlan fordulatokkal, de elsősorban nem a történet az, amely képes vizuális élménnyé tenni egy szépnek kevéssé nevezhető gyerekkort. Mert minden szörnyűség ellenére, ami megtörténik a két kisfiúval és barátnőjükkel, vagy csak szemtanúi, a film végére mégis valami különlegesen színes élménnyé alakul a nézőkben. Még abból a jelenetből is sikerül valami bájosat kihozni, amikor a főszereplő Jamal inkább egy pöcegödörbe veti magát, csak hogy kedvenc filmsztárjával találkozhasson. A legédesebb kisfiú is elég taszító tetőtől-talpig emberi ürülékkel borítva, a rendező Danny Boyle és az operatőr Anthony Dod Mantle azonban mégis képes ebből is bájos jelenetet forgatni. Ez a varázslat egyrészt a gyerekszereplők érdeme, akik valóban az indiai nyomornegyedekből származnak, másrészt pedig a mesteri operatőri és tervezői munkának köszönhető, no meg a remekül válogatott és megírt háttér zenéknek.
De a három kisgyerek története csak egy szelete a kaleidoszkópnak, hiszen a Slumdog Millionaire tulajdonképpen krimi, vagy legalábbis ebbe a műfajba sorolták be elsődlegesen. A keretsztorit és ezen keresztül az elsődleges izgalmat a Legyen Ön is milliomos! című vetélkedő indiai változata adja, amely az egyik csoda a szereplők sorsának megváltoztatásához. A stúdió művi világának ellenpontját a kegyetlenül vallató rendőrök, a gyerek koldusokat futtató rabszolgatartók és az indiai alvilág adja, igen hatásosan.
Anélkül, hogy többet mondanánk a cselekményről, az mindenképpen nyilvánvaló, hogy az árnyalt jellemábrázolás és a hitelesség nem kifejezetten célja a Slumdog Millionairenek. Grandiózus mesével van dolgunk, ahol a boldog végkifejlet miatt nem kell túlságosan aggódnia senkinek sem a nézőtéren. Csak azok bűnhődnek meg, akik azt megérdemlik. A jók pedig megkapják jutalmukat, bár méltónak nem feltétlenül neveznénk. A színes-fűszeres-izgalmas szórakozás garantált, a boldogság végső kimerevített képe után a stáb még egy indiai filmekben szokásos táncot is lenyom a nagyérdemű kedvéért, egyfajta desszert gyanánt.
De az érzékenyebb lelkűek valószínűleg nem fogják elfelejteni a kolduláshoz szándékosan megvakított kisfiút, az iszonytató szeméthegyeket, a vérlázítóan gonosz felnőtteknek kiszolgáltatott gyerekeket, hiába a nagy szerelmi egymásra találás az utolsó percekben. És ez valószínűleg nem véletlen, hiszen Danny Boyle ugyan általában olyan filmeket rendez, amelyeknek elsődleges céljuk, hogy elbűvöljék a nézőt, azért mindig van ott valami mondanivaló is, elég csak a Trainspottingra és A partra gondolni. De persze meg lehet maradni az érdekfeszítő románcnál is, a Slumdog Millionaire akként is fogyasztható.
Kádár Mónika
