szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Vannak, akik szerint a happy end mindent megér. Történhet bármi egy filmben, ha a vége boldog, és a jók megkapják megérdemelt jutalmukat, akkor az igazolja az összes korábbi borzalmat. Kritikánk a friss Golden Globe-díjazott filmről.

Ritkán esik meg egy filmmel, hogy a kritikusok egy emberként rajonganak érte, megnyeri a megfelelő díjakat, a mozipénztáraknál is aránylag jól teljesít és még a nézők is szeretik. Pedig a Slumdog Millionaire (kb. Nyomortelepi milliomos) erre a sorsra van kárhoztatva, legalábbis azok után, hogy begyűjtött négy darab Golden Globe-ot - a legjobb filmért, a legjobb rendezésért, a legjobb forgatókönyvért és a legjobb zenéért. Ezek után ugyanis még azok is meg fogják nézni, akik pusztán a történet alapján nagy valószínűséggel soha nem vennének rá jegyet.

A nagyszabású, sok évet felölelő cselekmény főszereplői ugyanis indiai utcagyerekek, akik egy vallási támadás következtében elárvulnak és magukra maradnak. A három éhező gyereken csak a csoda segíthet, legalábbis egy olyan országban, ahol hasonló sorsú kiskorúból van még pár millió. A Slumdog Millionaire forgatókönyve, amely Vikas Swarup regénye alapján készült, nem is bánik szűkmarkúan a váratlan fordulatokkal, de elsősorban nem a történet az, amely képes vizuális élménnyé tenni egy szépnek kevéssé nevezhető gyerekkort. Mert minden szörnyűség ellenére, ami megtörténik a két kisfiúval és barátnőjükkel, vagy csak szemtanúi, a film végére mégis valami különlegesen színes élménnyé alakul a nézőkben. Még abból a jelenetből is sikerül valami bájosat kihozni, amikor a főszereplő Jamal inkább egy pöcegödörbe veti magát, csak hogy kedvenc filmsztárjával találkozhasson. A legédesebb kisfiú is elég taszító tetőtől-talpig emberi ürülékkel borítva, a rendező Danny Boyle és az operatőr Anthony Dod Mantle azonban mégis képes ebből is bájos jelenetet forgatni. Ez a varázslat egyrészt a gyerekszereplők érdeme, akik valóban az indiai nyomornegyedekből származnak, másrészt pedig a mesteri operatőri és tervezői munkának köszönhető, no meg a remekül válogatott és megírt háttér zenéknek.

De a három kisgyerek története csak egy szelete a kaleidoszkópnak, hiszen a Slumdog Millionaire tulajdonképpen krimi, vagy legalábbis ebbe a műfajba sorolták be elsődlegesen. A keretsztorit és ezen keresztül az elsődleges izgalmat a Legyen Ön is milliomos! című vetélkedő indiai változata adja, amely az egyik csoda a szereplők sorsának megváltoztatásához. A stúdió művi világának ellenpontját a kegyetlenül vallató rendőrök, a gyerek koldusokat futtató rabszolgatartók és az indiai alvilág adja, igen hatásosan.

Anélkül, hogy többet mondanánk a cselekményről, az mindenképpen nyilvánvaló, hogy az árnyalt jellemábrázolás és a hitelesség nem kifejezetten célja a Slumdog Millionairenek. Grandiózus mesével van dolgunk, ahol a boldog végkifejlet miatt nem kell túlságosan aggódnia senkinek sem a nézőtéren. Csak azok bűnhődnek meg, akik azt megérdemlik. A jók pedig megkapják jutalmukat, bár méltónak nem feltétlenül neveznénk. A színes-fűszeres-izgalmas szórakozás garantált, a boldogság végső kimerevített képe után a stáb még egy indiai filmekben szokásos táncot is lenyom a nagyérdemű kedvéért, egyfajta desszert gyanánt.

De az érzékenyebb lelkűek valószínűleg nem fogják elfelejteni a kolduláshoz szándékosan megvakított kisfiút, az iszonytató szeméthegyeket, a vérlázítóan gonosz felnőtteknek kiszolgáltatott gyerekeket, hiába a nagy szerelmi egymásra találás az utolsó percekben. És ez valószínűleg nem véletlen, hiszen Danny Boyle ugyan általában olyan filmeket rendez, amelyeknek elsődleges céljuk, hogy elbűvöljék a nézőt, azért mindig van ott valami mondanivaló is, elég csak a Trainspottingra és A partra gondolni. De persze meg lehet maradni az érdekfeszítő románcnál is, a Slumdog Millionaire akként is fogyasztható.

Kádár Mónika

MTI Kult

Golden Globe: a mumbai férfi sikere

Egy indiai (mumbai) fiatalemberről, a Legyen Ön is Milliomos vetélkedő győzteséről szóló Slumdog Millionaire című film tarolt a Golden Globe gálán.

Óriási kárt okoz Japánban a mangakalózkodás, most kitaláltak ellene egy 770 millió forintos trükköt

Óriási kárt okoz Japánban a mangakalózkodás, most kitaláltak ellene egy 770 millió forintos trükköt

A Fidesz politikai magánbirtoka lett a közszféra, erről tanúskodnak a legutóbbi botrányok

A Fidesz politikai magánbirtoka lett a közszféra, erről tanúskodnak a legutóbbi botrányok

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

Miért lesznek mindenkinek álmatlan éjszakái az MI miatt?

Miért lesznek mindenkinek álmatlan éjszakái az MI miatt?