Az Európai Unió egyes tagországairól kialakult sztereotípiákat, azaz - szótári megfogalmazással - felszínesen általánosító véleményeket kifigurázni kívánó kiállítás nyílt Brüsszelben, a legfontosabb döntéseket hozó Tanács épületében, és már az első reakciókból látni lehet, hogy nem szerzett osztatlan lelkesedést.
Galéria, kattintson! |
Az
Entropa című kortárs tárlat - amelynek alapja többnyire az egyes tagországok domborműszerű térképe - Franciaországot például egyetlen nagy sztrájkként, Romániát Drakula kastélyaként ábrázolja, míg Nagy-Britanniát (az üres térből fakadó energiára utalva) lényegében eltünteti Európa térképéről.
Magyarországot óriási dinnyeföldként mutatja a tárlat, közepén az - elvben köztudottan Brüsszelben található - Atomiummal, utóbbi gömbjeit szintén dinnyék alkotják. Az alkotó a kiállításról kiadott brosúrában Agnes Cerese néven szerepel - valódi kilétének azonosítását a cseh szervezők a látogatókra bízzák. A brosúra a csabai kolbászra is utalást tesz, de mindehhez bővebb megjegyzést nem fűztek.
Luxemburgot Eladó feliratú táblával, Spanyolországot egyetlen betontömbként, Szlovákiát összekötözött bálaként tüntették fel a alkotók - minden országot egy-egy helyi művész jelenítette meg. Svédországból egyetlen IKEA-s doboz lett, Dániából Lego-ország. A valóságban csak etnikailag megosztott Ciprust a tablón fizikailag is kettévágta az alkotó.
RO |
Csehországot az EU-val szemben roppant kritikus Václav Klaus államfő magatartását kifigurázó dombormű képviseli. Lengyelországot szivárványos zászlót lengető papok, Hollandiát árvízből kiemelkedő mecsetek és minaretek, Olaszországot labdarúgók, Bulgáriát egy török vécé "képviseli" a tárlaton, amely egy héten át látható az uniós központban jelenlegi formájában.
A két hete hivatalba lépett cseh elnökség egy illetékese elmondta, hogy szándékosan készítettek provokatív kiállítást, amely vitát indít az unióban, és segít eltüntetni a sztereotípiákat. Utóbbiakat ugyanis a szervezők akadálynak minősítették, márpedig a cseh elnökség jelszava az Akadályok nélküli Európa.