Szobrot az új influenzának?
Az új influenza már Szlovákiában van
Első ízben jelent meg Szlovákiában az új H1N1 influenzavírus - jelentették szlovák hírportálok egészségügyi illetékesekre hivatkozva. Romániában pedig a tegnap bejelentett után ma két újabb új influenzás beteget azonosítottak.
Elérhető az új influenzavírus tesztje
Két cég is jelezte Magyarországon, hogy megbízhatóan képes kimutatni az új típusú influenzavírust; a GenoID Kft. az amerikai járványügyi központ által kifejlesztett teszt elérhetővé válásáról tájékoztatott, míg a Diagon Kft. azt közölte, hogy felkészült a molekuláris gyorsteszt előállítására.
Belgiumban is megjelent az új influenzavírus
Megjelent Belgiumban is az új influenzavírus - jelentette be az egészségügyi minisztérium szerdán Brüsszelben.
Új influenza: sok országnak csak a generikus gyógyszer marad
A pénzszűkében lévő, nagy népességű fejlődő országok számára egyedül a generikus készítmények gyártásának felfuttatása jelenthet megoldást az új influenzavírus kezelésére.
Romániában az új influenza vírusa
Romániában is felbukkant az új típusú influenza vírusa. A betegséget egy 30 éves nő szervezetében mutatták ki, aki a hét végén érkezett haza New Yorkból - közölte a román egészségügyi miniszter.
Új influenza: már több a fertőzött Amerikában, mint Mexikóban
Az új típusú influenzavírus továbbra is terjed világszerte, különösen az Egyesült Államokban, ahol immár több a bizonyított eset, mint Mexikóban.