szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Ha az ember a hadtörténelmet olvassa, nem nagyon akad össze macskás utalásokkal. Ám ha jobban figyel, kiderül, hogy a macskák és a macskafélék bizony végigkísérték az embert véres történelme során - írja a Lemil blog szerzője.

Az első macskás utalás a történelem során még a Krisztus előtti időkből származik, amikor is Kr. e. 525-ben Perzsia királya Egyiptom ellen vonul. A perzsa király a várható veszteségek minimalizálása érdekében cselhez folyamodott: a perzsa katonák sisakjára és pajzsára élő macskákat kötöztek. Nem is akadt olyan bátor és elhivatott egyiptomi harcos, aki kardot emelt volna egy ilyen organikus vérttel ellátott iráni katonára, ugyanis Egyiptomban komoly kultusza volt a macskáknak, megölésükért halállal kellett fizetni.

A blog szerzője ír az angolok egyik legnagyobb királyáról, Richárdról is, hogy miért kapta az Oroszlánszívű nevet. A hadtörténelem minden bizonnyal legismertebb nagymacskái a második világháborús német haditechnika csúcsragadozói, a Panzer V. Párduc, a Panzer VI. Tigris, és a Panzer VII. Királytigris harckocsik. Az amerikai a haditengerészet hajóinál nem volt jellemző, hogy macskafélékről nevezzék el a hajóikat, viszont a haditengerészet repülőinél igen - írja a Lemil blog szerzője.

Ha kíváncsi a macskák haditörténeteire, olvassa el a blog legfrissebb bejegyzését, kattintson.

hvg.hu Tech

Feltárták a macskaistennő templomát

A Ptolemaidák korából származó kétezeréves szentélyt tártak fel Alexandriában, a tudósok feltételezése szerint a templomot Basztetnek, a macskaistennőnek szentelték.

Lezárták az M1-est Tatabányánál, az M0-son is 7 kilométeres a sor

Lezárták az M1-est Tatabányánál, az M0-son is 7 kilométeres a sor

Jöhet a Fiat Grande Panda 4x4, az olasz falvak új királya

Jöhet a Fiat Grande Panda 4x4, az olasz falvak új királya

Karácsonyi komédiára készül a Jonas Brothers

Karácsonyi komédiára készül a Jonas Brothers

Attól nőtt nagyot a gyógyszertárak bevétele, hogy nagyobb kiszerelésben árulnak sok gyógyszert

Attól nőtt nagyot a gyógyszertárak bevétele, hogy nagyobb kiszerelésben árulnak sok gyógyszert