Közösülés, pénisz, vagina - hogyan nevezzük és csináljuk?
A gátlás csupán az érem egyik oldala, a másik az, hogy jó szavaink sincsenek a nemi szervekre, a szexuális aktusra.
A gátlás csupán az érem egyik oldala, a másik az, hogy jó szavaink sincsenek a nemi szervekre, a szexuális aktusra. Választhatunk az orvosi kifejezések, vagy a vulgáris megnevezések között: az egyik idegen, a másik durva. Néha olyan kép társul hozzá, amit a pornófilmekben láttunk, ezért nagyon kínos kimondani. „Gondoljunk például az orális szexre: ennek köznyelvi használata, a szopás egyértelműen negatív csengésű, s ha valamihez ilyen rossz érzés társul nyelvileg, akkor az arra is hat, hogyan gondolkodunk róla” – magyarázza Mester Dóra Djamila szexoktató, aki négy éve tart több részből álló szex-beszélgetéseket.
Ahogy mondja, ezeken az alkalmakon is gyakran felbukkan, hogy az orális szexnek ehhez a formájához mennyire ellentmondásosan viszonyulnak a résztvevők. Meglepő talán, de sok férfi is megalázónak tartja ezt a szituációt, amit egy idegen nővel szívesebben csinálna, ám a kedvesét nem biztos, hogy megkéri erre, annak ellenére, hogy vágyik rá. Ha egy párkapcsolatban nem merjük elmondani és kimondani, hogy mit és hogyan szeretnénk, könnyen beleragadhatunk ebbe a helyzetbe, s ahelyett, hogy örömet adnánk és kapnánk, inkább kötelességet teljesítünk. S ezt az állapotot még jónak is hihetjük, hiszen nőként azt tanultuk, hogy a férfit boldoggá kell tenni, így nem mondhatjuk neki, hogy nem élvezzük, amit csinál – véli a szexoktató, hozzátéve, a férfiak sincsenek könnyű helyzetben az állandó megfelelni akarásukkal.
Ahhoz képest, hogy a szexualitás születésünktől halálunkig tart, meglehetősen keveset tudunk róla. Pedig a különböző élethelyzetek számos kérdést vetnek fel, amikről bátran és nyíltan kellene beszélni. Például arról, hogyan érinti a szexuális életünket a gyerekvállalás, vagy arról, hogyan dönthetnénk le a családi tabukat, hogy mi már más szellemben nevelhessük az utódainkat. Mester Dóra beszélgetéseinek egyik témája az is, mit lehet tenni, ha egy pár tagjai eltérő szexuális étvággyal bírnak. Ahogy az oktató mondja, ez egy ideig még kezelhető probléma, de előbb vagy utóbb megjelenik a diszharmónia, amit már kezelni kell. Ám hogy ez milyen módon történhet, az teljesen párfüggő: nincs és nem is lehet szabály arra, miképpen lehet bármiféle párkapcsolati problémát megoldani.
Mester szerint a szexről való nyílt párbeszédnek az is gátja lehet, hogy még mindig egy idejétmúlt modell szerint élünk. A heteronormatív modell azt mondja, egy férfi és egy nő kapcsolatának az a célja, hogy gyermekük legyen, aki aztán majd szüleihez hasonlóan hasznos tagja lesz a közösségnek. Nem elfogadható, ha valaki eltér ettől a reproduktív családmodelltől. Ez a nézet annak ellenére mérvadó még mindig, hogy a gyakorlat is azt igazolja, más utakra van szükség. A házasság válságban, a klasszikus családmodell felbomlott, a monogámiával is baj van. A szexet már a gyönyörért hajszoljuk, és nem az utódnemzés az elsődleges cél. Furcsa kettősség ez, ami az egyes ember életében is megjelenik. A szüleinktől ráadásul azt láttuk, hogy az intimitást sokszor bűntudat kíséri, hiszen nem teszünk semmi hasznosat, ha csak az ágyban heverünk és kényeztetjük a másikat – vázolja fel gátlásaink egyik lehetséges hátterét a szexoktató.
Ahhoz, hogy a dolgok a valóságos helyükre kerüljenek, megint csak megkerülhetetlen a beszélgetés. Ami például azzal kapcsolatos, amit a gyerek a pornófilmben látott. Ám egy efféle eszmecserének csak akkor van értelme, ha pirulás nélkül nevén nevezzük a látottakat. „Kamaszokkal is dolgozom, akik hálásak azért, ha konkrét kérdéseket tehetnek fel, amire konkrét válaszokat kapnak” – folytatja. A pornóval kapcsolatos mítoszokat is le lehet rombolni ilyenkor: elmondható például, hogy egy nőnek nem feltétlenül jó, ha az arcára élveznek, vagy azt, hogy nem szőrtelen eleve a nemi szerve. Ezek ugyanúgy alapvető tudnivalók, mint ahogy az is, hogy szexuális élete nem csak a fiatal, feszes testű ifjaknak van – holott az újságok szexszel foglakozó írásainak illusztrációi ezt sugallják –, hanem a szüleik, sőt a nagyszüleik is ágyba bújnak. Mivel otthon általában erről nem esik szó, így a gyerek nem is gondolja, negyvenen túl is vágyunk a gyönyörre. Meglehetősen kevés az olyan őszinte család, ahol nem szégyen ilyen témákról beszélni, de pozitív önkép kialakulásához is szerény segítséget kapnak a fiatalok. Ennek aztán az is következménye lehet, hogy nincsenek jóban a testükkel, s ezt a frusztrációt az aktuális szépségideál mindenhatósága még csak mélyíti. És beszélni kell arról is, hogy a testünk változik, állandóan alakul, és ez jó, és normális dolog.
Kezeljük a szexualitást a helyén – tanácsolja az oktató –, amihez persze szükség lenne némi szemléletváltásra. Mester Dóra így ír erről a www.csakatestemenat.hu-n: Valós vágyaink helyett mintha a társadalom vélt vagy valós elvárásait lennénk csak képesek érzékelni. Mintha csak az lenne fontos, hogy menetrendszerűen elvégezzük az iskoláinkat, kapjunk állást, megházasodjunk, legyenek gyerekeink, biztos egzisztenciánk. De ezekből a sémákból hol maradnak belső vágyaink, saját boldogságunk?
