szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Hét közösen lottózó állami alkalmazott nyerte meg a több amerikai államban játszott Mega Millions 319 millió dolláros (csaknem 60 milliárd forintos) főnyereményét - derült ki a nyereményátadást bemutató, csütörtöki élő televíziós közvetítésekből.

A nyerteseket duplán is segítette a vakszerencse. A társaság egyrészt állandó számok nélkül, gépi szelvényekkel játszott, de a hihetetlen mázliban egy másik véletlen esemény is közrejátszott. Amikor ugyanis Mike Barth Albany belvárosába elment az újságoshoz, hogy a csoport nevében megvegye a lottót, megéhezett és úgy döntött, hogy vesz egy kis édességet, s ekkor valaki elé furakodott a sorban.

"A pultnál álltam. Én voltam soron, hogy megvegyem a szelvényt, de amikor lehajoltam egy csokiszeletért, valaki átnyúlt felettem és vett egy lottót" - mesélte a 63 éves férfi.

"Úgy gondoltam, hogy odaszólok, de aztán úgy döntöttem, hogy hagyom az egészet. És megvettem a következő (gépi) szelvényt" - mondta az újdonsült milliomos. A csoport tagjai egyelőre nem döntötték el, hogy otthagyják-e az állásukat, de az elmondták, hogy a pénzből mosogatógépet és új autógumikat akarnak venni, meg ki szeretnék fizetni a gyerekeik főiskolai oktatását.

Az adó levonása után valamennyien 19,1 millió dolláros (csaknem 3,6 milliárd forintos) csekket kapnak. A mostani volt az ötödik legnagyobb főnyeremény az amerikai Mega Millions lottójáték történetében.

Kilőtt a turisták száma áprilisban, rengeteg külföldi érkezett

Kilőtt a turisták száma áprilisban, rengeteg külföldi érkezett

Mit használtak az ókori rómaiak vécépapír helyett?

Mit használtak az ókori rómaiak vécépapír helyett?

Így magyarázta Gulyás Gergely a HVG-nek, hogy utólagosan elvennék az 1 százalékokat – videó

Így magyarázta Gulyás Gergely a HVG-nek, hogy utólagosan elvennék az 1 százalékokat – videó

Kiállt Ruszin-Szendi mellett egy volt alezredes, mire a HM rögtön egy függőségekkel küzdő nyugdíjasnak titulálta

Kiállt Ruszin-Szendi mellett egy volt alezredes, mire a HM rögtön egy függőségekkel küzdő nyugdíjasnak titulálta