szerző:
life-style.hu
Tetszett a cikk?

Az Archives of Internal Medicine című szakfolyóirat hétfői számában ismertetett tanulmányban 700 amerikai háziorvost...

Az Archives of Internal Medicine című szakfolyóirat hétfői számában ismertetett tanulmányban 700 amerikai háziorvost kérdeztek meg a Duke Egyetem kutatói arról, hogy két feltételezett helyzetben milyen kezelést választanának maguknak, illetve mit ajánlanának pácienseiknek.
Az egyik helyzet egy hipotetikus bélrák volt, amelynél kétféle operáció között kellett dönteni. Az egyik műtét kockázatosabb, nagyobb halálozási aránnyal, a másik után azonban több kellemetlenséggel kell együtt élnie a betegnek, így vastagbélsipollyal és krónikus hasmenéssel. Az orvosok 38 százaléka saját maga számára a kockázatosabb műtétet választotta volna, míg pácienseinek csak az orvosok 25 százaléka ajánlotta volna ugyanezt. A másik elképzelt szituáció egy influenza volt. Az orvosok 63 százaléka magát nem kezeltette volna, ám a betegeknek csupán 49 százalékuk ajánlotta volna ugyanezt. Ennél a forgatókönyvnél a másik választási lehetőség egy olyan kezelés volt, amely tartós bénulást okozhat szövődményes esetben.
Látta, hogy baj lesz, az Instagram és a WhatsApp eladását fontolgatta Mark Zuckerberg

Látta, hogy baj lesz, az Instagram és a WhatsApp eladását fontolgatta Mark Zuckerberg

Foggyökérkezelésen esett át egy lajhár

Foggyökérkezelésen esett át egy lajhár

„Ne sírjatok már!” – csúnyán beleállt Trumpékba a kínai állami média

„Ne sírjatok már!” – csúnyán beleállt Trumpékba a kínai állami média

Jól jártak a floridai rendőrök: járőrkocsi lett egy elkobzott izomautóból  

Jól jártak a floridai rendőrök: járőrkocsi lett egy elkobzott izomautóból