szerző:
life-style.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A lap emlékeztetett arra, hogy a rendőrség korábban nyolc személyt hallgatott ki gyanúsítottként, majd a nyomozás...

A lap emlékeztetett arra, hogy a rendőrség korábban nyolc személyt hallgatott ki gyanúsítottként, majd a nyomozás végén valamennyiük ellen vádemelést is javasolt, azonban az ügyészség négy gyanúsított esetében vagy azt látta bizonyítottnak, hogy nem vettek részt a tragikus véget ért buli szervezésében, vagy úgy ítélte meg, hogy nem lehet bizonyítani az érintettségüket. Bíróság elé kell állnia viszont a West-Balkán Kft. ügyvezetőjének, a Noise Life-bulikat szervező cég főszervezőjének, a zenés rendezvényeket szervező DieselMusic 2010 Kft. nevében eljáró rendezvényszervezőnek és a West-Balkánban rendezett Noise Life Night biztonságáért felelős cég illetékes biztonsági főnökének. Az ügyészség szerint a tevékenységükre vonatkozó jogszabályok és előírások közül lényegében egyet sem tartottak be.

A tragédiában elhunyt három fiatal lányt az orvosok szerint legalább 8-10 percig préselte a tömeg a földhöz, illetve a korláthoz; halálukat mellkasi összenyomás miatti fulladás okozta. Késelés – melynek híre a tragédia után még hetekig téma volt a Noise Life-rajongók körében – nem történt. 

Izrael még nem tudja, meddig marad és mihez kezd a földig rombolt Gázai övezettel

Izrael még nem tudja, meddig marad és mihez kezd a földig rombolt Gázai övezettel

Fél, hogy a nyomában vannak a neten? Ilyen egyszerűen védheti meg magát

Fél, hogy a nyomában vannak a neten? Ilyen egyszerűen védheti meg magát

2024 lett az első év, amikor meghaladta az 1,5 Celsius-fokot a globális felmelegedés

2024 lett az első év, amikor meghaladta az 1,5 Celsius-fokot a globális felmelegedés

Trump: Putyin találkozni akar, ennek a megszervezésén dolgozunk

Trump: Putyin találkozni akar, ennek a megszervezésén dolgozunk