A babavilágban annyi a sztereotípia, hogy talán minden olvasóra jut egy anyuka, aki már a kisbabája fogantatásának pillanatában ellenszegül a tömegízlésnek. Megfogadja, hogy sem rózsaszín, sem világoskék nem lesz a gyerekszoba. Ha kisfia lesz, az nem visel munkagépeket és gyilkos emlősöket a(z egyébként világoskék) rugdalózóján, mint ahogy a kislánya sem fog idejekorán porszívózni vagy mosogatni a (rózsaszín) babakonyhájában, sem körömcipős Barbie-szerelésben, dekoratívan parádézni az otthonuk vendégei előtt.

Ugyanezek az anyukák aztán – tisztelet a kivételnek – feladják a harcot, hiszen a koordináció és a szín-szabályok betartása egy idő után lehetetlenné válik. A legtöbb kislányruha és játék rózsaszín, és a kisfiúk sem szabadulhatnak a traktorok, a cápák és az aligátorok kék alapon csellengő dizájnjai elől. Évek múltán pedig az anyukák maguk gondolják azt, hogy lehet valami a színdiverzióban, hiszen a gyerekek rózsaszín, vagy éppen kék szülinapi dekorációt akarnak és ezeknek az anyukáknak többé eszébe sem jut, hogy itt bizony a farok csóválja a kutyát.

Daily Mail

Pedig a szakértők szerint az emberek (főleg a gyerekek) az életben tapasztalt érzelmekkel és vágyakkal asszociálják a színeket, és ezek az élmények a későbbiekben nem csak az ízlésvilágukat, de a választásaikat is meghatározzák. Stephen Palmer pszichológus az egyik tanulmányában úgy találta, az emberek kivétel nélkül a tiszta és világos színekhez vonzódnak, mert a színek emlékeztetik őket valamire. A kék például nagy kedvenc, hiszen ez az égbolt és a tiszta víz színe, míg a khaki zöld kevésbé dominál, mert az az ürülék és a hányás színéhez hasonlít. Palmer szerint azonban az emberek – ezeknek az asszociációknak az ellenére – nem kódolva jönnek a világra, a képzettársításokat tapasztalat útján, az életük során szerzik, ezért egy csecsemőnek semmiképpen nincs elemezhető preferenciája a rózsaszín felé, hacsak a kedvenc játékai – amelyek a biztonságot jelentik számára – nem ilyen színűek.

A színek által ugyanis befolyásolhatjuk az érzelmeket és az embereket. Mutassunk piros és rózsaszín gyümölcsöket vagy cukorkákat a gyerekeknek, és azok menten szeretni fogják a pirosas színeket, ám ha ugyanezek a gyerekek vért, sebeket, és beleket látnának folyamatosan, akkor a pirostól mindegyikük értelemszerűen ódzkodna. A rózsaszín babavilágnak tehát nincsen tudományos magyarázata, viszont káros hatása – a Barbie-baba, a flitterek és Paris Hilton miatt – annál több.

A The Guardian angol napilap egyik nemrégiben megjelent cikkében például egyenesen azt állítja, hogy „a rózsaszín passzív hercegnőket nevel a gyerekeinkből”. Olyanokat, akik nem megváltoztatni szeretnék a világot, csupán dekorálni. Ugyanis amióta a kék és a rózsaszín kettéválasztotta a babavilágot, több generáció is felnőtt, és a színkódolásnak nagyon is szerepe van abban, hogy a mai fiatalok sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a látszatra és a sztereotípiákra, mint az egyéniségre.

A jelenség tehát – a The Guardian és szószólói szerint – valamelyest romboló hatással van a jövő generációira nézve, és ennek kapcsán Angliában egy társadalmi kezdeményezés is elindult Pink Stinks néven. A szervezet több éve folyó kampányában nyílt háborút indított a „rózsaszín hatalom” ellen, és alternatívát kínál azoknak a szülőknek, akik azt szeretnék, hogy gyermekeik ne a kinézet, hanem a tehetség szerint válasszák meg példaképeiket. A gondolathoz régebben Anglia legnépszerűbb játékboltja, az Early Learning Center is csatlakozott, amely a semleges színű, természetes alapú, készségfejlesztő játékokra szakosodott, elvárta az uniszex csomagolást és nem árult olyan termékeket, amelyek marketingje kizárólag fiú vagy lány vásárlókat vett célba.

A cél az, hogy elnémítsák azt a fajta marketinget, amely színkódolással és sztereotipizálással a lányok háziasságát és csinosítását segíti, de ellehetetleníti, hogy játékok útján a lányok is fejleszthessék térbeli gondolkodásukat és elemző készségüket. A fiúkat pedig arra serkenti, hogy csakis építő jellegű tevékenységekben vegyenek részt, mert a képzeletbeli – ám nagyon is szociális – mese- és fantáziavilág és az otthonteremtő kreativitás nem az ő asztaluk. A The Guardian szerint ugyanis az út a nemek egyenlősége felé a babakorban kezdődik.