szerző:
life-style.hu
Tetszett a cikk?

Miután a Duna party zavarba ejtően bőséges és sokszínű kínálattal kedveskedik az érdeklődőknek.

Miután a Duna party zavarba ejtően bőséges és sokszínű kínálattal kedveskedik az érdeklődőknek. Így például hatalmas látványosságnak ígérkezik a dunai hajófelvonulás. A sárkányhajók versenyén a kajak-kenu sportág olimpikonjai is lapátot ragadnak. A több mint kétszáz legkülönfélébb vízi jármű – kajak, kenu, tutaj, sárkányhajó – felvonulása pedig minden bizonnyal a programsor egyik kiemelkedő momentuma lesz.

Könnyűzene, komolyzene, jazz, válogatott klasszikusok és kortárs zeneszerzők művei mellett az operett és a musical világának slágerei is felcsendülnek, ugyanúgy, mint hazai és külföldi zenei ínyencségek. A népzene iránt érdeklődőket tánccsoportok fellépései szórakoztatják, a régi Budapest nosztalgikus hangulatát pedig a kávéházak cigány-, szalon- és tánczenéi idézik meg. A zenei paletta egyik vonzó színfoltja Kesha, aki világsztárhoz méltó módon, az 56-osok terén, a Kapcsolat koncert keretében szórakoztatja majd a rajongókat.

A Múzeumok Éjszakája szórakoztatva tálalja a tudományt, az ezzel párhuzamos Templomok Éjszakája pedig egyszerre szólítja meg a hívőket és a kíváncsiskodókat. A nagysikerű programsorozat keretein belül egész éjszaka nyitott kapukkal, tárlatvezetésekkel, bemutatókkal és különleges programokkal várunk mindenkit a főváros különböző pontjain.

Napközben, a koncertek mellett az Olvasóligetet is felkereshetik a csendesebb helyszínre vágyó érdeklődők. Fotelben, nyugágyban egy jó könyvvel – ez mindenkinek remek elfoglaltság, főleg a város közepén, egy téren, a szabad ég alatt. Onnan egyenes út vezethet a szabadtéri színházba, ahol a legnagyobbaktól a legkisebbekig mindenki találhat izgalmas előadást. Az egészen kicsi gyerekek sem unatkozhatnak egy percet sem. Őket, és persze a szüleiket is várják a kézműves foglalkozások, az interaktív játszóházak, a Csoki koncertek és persze a 3D-s aszfaltrajzverseny. A kellő hatást a megfelelő színek használata és a 3D-s szemüveg biztosítja. A 12 év alattiak „saját 3 D-s filmjüket” készíthetik el, ha neveznek.

Mianmari és laoszi fegyveresek is masíroztak a Vörös téren, miközben új szintre emelték Putyin és Hszi Csin-ping barátságát

Mianmari és laoszi fegyveresek is masíroztak a Vörös téren, miközben új szintre emelték Putyin és Hszi Csin-ping barátságát

Sokszor kell majd kimennie az Alkotmánybíróság üléséről Hende Csabának, ha megválasztják alkotmánybírónak

Sokszor kell majd kimennie az Alkotmánybíróság üléséről Hende Csabának, ha megválasztják alkotmánybírónak

Magyar Péter szerint Orbán Viktor elárulta a külhoni magyarokat

Magyar Péter szerint Orbán Viktor elárulta a külhoni magyarokat

Várakozáson felüli az OTP első negyedéves eredménye, de elmarad az egy évvel korábbitól

Várakozáson felüli az OTP első negyedéves eredménye, de elmarad az egy évvel korábbitól