Évtizedeken át menőnek számított kiköltözni Budapestről valahová a város környékére, lehetőleg persze saját házba. Vagy akár sorházba vagy társasházba, csak el ebből a büdös, bűnös városból. Munkát persze nem lehet az agglomerációban találni, és mire az ingázó hazaér, a környékbeli boltok bezárnak, marad valamelyik hiper. Óvodát, iskolát, főleg jót találni, szintén művészet, ha mégis, az óvónénik és tanítók nem várják meg, míg anyu-apu visszaér a nagyvárosból. Tehát együtt ingázik az egész család. Lehetőleg minél nagyobb és minél több autóval.

Azzal kezdem, hogy vidéki lány vagyok, egészen pontosan szabolcsi. Életem első felét Dunakeszin és a nagymamámnál, Leveleken töltöttem. De mindig is pesti akartam lenni, minél több időt töltöttem el a városban, annál inkább. Középiskolába már Angyalföldön jártam és jó pár évre fővárosi lakos is lettem, de aztán jöttek a gyerekek, márpedig nekik jobb vidéken – gondoltuk. Nem is akárhová költöztünk: Szentendrére. Amíg otthon voltam gyeden, minden rendben is ment. De amint belekezdtünk az óvoda, bölcsőde, munkahely rutinba, kiderült, mekkora szívás is a mindenki által imádott vidéki kisváros valójában. Rövid idő múlva menekítettem az utódokat egy fővárosi óvodába, majd vissza is költöztünk a városba. És azóta sem bántam meg.

Mert Pesten lakni jó. Budán már kevésbé, bár ott is léteznek élhető részek, de a pesti belső kerületek a legjobbak. Először is nem kell autóval járni. A népsűrűség miatt van elég bölcsőde, óvoda és iskola, nem muszáj a város másik végére rángatni a gyereket, sétálva vagy bringával is könnyedén megoldható a szállítás. Jó eséllyel még válogathatunk is az intézmények között. Ha pedig nem járunk autóval, egy rakás pénzt és idegességet megspórolhatunk. A környezetszennyezésről és a tiszta lelkiismeretről pedig még nem is beszéltem.

Szintén a sokat átkozott népsűrűségnek köszönhetően az ellátás kiváló. A mi környékünkön, Terézvárosban gyalog öt percre legalább tucatnyi élelmiszer bolt tart nyitva este 8-ig, a kínálatuk átlagosan korrekt, de akadnak különlegességek is, mint a házi tej és sajt. A bejáratott helyeken meghozzák, amit kérünk, lehet alkudni és hitelbe vásárolni. Az árak sem vészesek, szinte mind valamelyik üzletlánchoz tartozik

A szomszédok semmivel sem rosszabbak, mint vidéken, viszont senki nem nyír füvet, nem éget avart és nincsenek disznók. Nem kell télen havat lapátolni, a kerítést javítani és ha történik valami a tetővel, az sem dönti csődbe a családi kasszát. De a legeslegfontosabb az idő. Az a napi másfél-két óra, amit agglomerációban élve az ember szinte biztosan utazással tölt. Egészen más úgy hazaérni, hogy miután délután ötkor összeszedtem a gyereket az adott intézményből, még nyugodtan elmehetünk egy kicsit játszóterezni (mert van játszótér, mifelénk nem is kevés), lazán sétálva és bevásárolva is otthon vagyunk hétre. Ha úgy hozza kedvünk, hét közben is elmehetünk moziba, vacsorázni, vendégségbe, hétvégén pedig tobzódunk a környékbeli programokban.

Betegség vagy baleset esetén rövid idő alatt egy rakás intézmény elérhető, a magánszektoros ellátás is kiemelkedőnek mondható. Persze ettől még előfordulhat, hogy a vérző fejű gyerekkel egy fél éjszakát küldözgetnek körbe-körbe, de legalább nem 80 kilométerre van a következő állomás.

Pest persze büdös, koszos, sokszor zajos (bár a mellékutcák nem) és kevés a zöldfelület. Lopják a bicikliket, az autókat és minden egyebet. Néha leszúrnak valakit a szembelévő házban vagy kiderül a szomszédról, hogy drogdíler. De az összes hátrány ellenére megéri itt lakni, számos környéken határozottan kisvárosias hangulat uralkodik, főleg a gyerekesek körében, hiszen ők az élethelyzetből adódóan ugyanazokra a helyekre járnak, körülbelül ugyanazokban az időpontokban.

Teljesen megértem, ha valaki mégis vidéken szeretne lakni, de ne csodálkozzon, ha a gyerekét elutasítják a fővárosi oktatási intézményekben, teljes joggal. Most nem mennék bele a budaörsi buszsávval kapcsolatos mizériába, mert minden félnek volt némi igazsága, de erőteljesen tudok azzal véleménnyel azonosulni, hogy aki nem ebben a városban lakik és nem itt fizet adót, annak nem jár ugyanaz a szolgáltatás, mint nekem. A nemzetközi tendenciák is erősen a reurbanizáció felé mutatnak. Már törvény is született annak érdekében, hogy megakadályozza a Budapest környéki agglomerációs területek ész nélküli fejlődését. Szeptember 1-től csak akkor lehet lakóparkot építeni, ha van hozzá megfelelő közelségben tömegközlekedés és hasonló előírások vonatkoznak a bevásárló központokra is. Ezzel egy időben állítólag még jobb lesz a városban lakni, hogy visszavonzzák a kiköltözők egy részét.

Nem hiszem, hogy egy törvény miatt majd hirtelen belátják az emberek, hogy a presztizs családi ház, amelynek jelzálogjára a gatyájuk is rámegy, és a napi több órányi felesleges utazás nem feltétlenül a boldogság kulcsa. De ha valóban sikerül kellemesebbé és vonzóbbá tenni a fővárost, talán egy idő után észreveszik, hogy jó itt.