A hidegfront északnyugat felől érkezik, de majd csak az éjjeli órákban.
HVG
Szombaton tovább fokozódik a hőség az országban, a legmagasabb nappali hőmérséklet 33 és 39 fok között alakul – írja előrejelzésében a HungaroMet.
A szinte zavartalanul napos időt követően a nap második felében már kissé határozottabb gomolyfelhő-képződés valószínű, a magasabbra tornyosuló gomolyfelhőkből pedig elsősorban késő délutántól, estétől alakulhat ki – jobbára kevés helyen, elsősorban az északnyugati tájakon – zápor, zivatar.
HungaroMet
A Dunántúlon nagyobb területen megélénkül, néhol meg is erősödhet az északnyugatira, északira forduló szél. A zivatarokat viharos széllökések is kísérhetik. Késő estére 18 és 30 fok közé hűl le a levegő.
Hét megyére – Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Fejér, Tolna – harmadfokú hőségriasztást adtak ki, ezeken a területeken a napi középhőmérséklet 29 Celsius-fok felett alakulhat.
Az még a jobbik eset, ha csak a kórházi egységek ötöde nem működik – festett riasztó képet az ágazat helyzetéről a HVG-nek adott interjúban Buga László. Gyors terápiát nem ígér, de az orvosok újfajta ösztönzőkre, a szakdolgozók idei béremelésre számíthatnak.