szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Ljubljanai belvárosi lakását feladva Velenje észak-szlovéniai hegyvidéki város közelébe, egy elhagyatott parasztportára költözött Janez Jansa 52 éves szlovén ellenzéki vezető.

Jansa - aki a jobbközép Demokrata Párt elnöke - elmondta, hogy a Júliai Alpok tövében három hektáron elterülő birtok közel van felesége szüleinek lakóhelyéhez, ami azért sem elhanyagolható, mert asszonya, a nála 20 évvel fiatalabb orvosnő, Urska Bacovnik most várja első közös gyermeküket. Janez Jansának előző házasságából van már két gyermeke.

A 295 négyzetméteres öreg parasztházat, amely 300 ezer euróba került, lakhatóvá tették; még bútorozatlan, de hamarosan beköltöznek. A házhoz melléképület, 3 ezer négyzetméter gyümölcsös és két hektár erdő tartozik. A szlovén ellenzéki vezető ljubljanai 88 négyzetméteres lakásáért 250 ezer eurót kapott, a különbözetet hitelből fizette. Jansa cáfolta azokat a híreszteléseket, miszerint maga is földműves életmódra térne át. Elmondta, hogy a birtokot már az előző tulajdonosa sem művelte meg, és ő sem szándékozik dolgozni a földeken.

Janez Jansa
AP

A politikus nem szereti, ha együtt emlegetik vidékre vonulása miatt Janez Drnovsekkel, aki 2002 és 2007 között Szlovénia elnöke volt és aki Ljlubljana elegáns negyedéből a fővárostól 30 kilométerre levő hegyi faluba, Zaplanába költözött és a kenyeret is maga sütötte. Jansa politikai ellenfele, a liberális demokrata Drnovsek 1950-ben született Celjében és 58 évesen, 2008-ban halt meg Zaplanában; az emberek "szlovén Gandhi"-ként emlegetik.

Janez Jansa két évvel ezelőtt kötött házasságot a most 32 éves Urska Bacovnikkal, akinek a szülei Velenje közelében gazdálkodnak. Urskával hegymászás közben ismerkedett meg. Alpinizmusra az új lakóhelyükön, a Saleska völgyben is lesz lehetőségük, mert a dolinát hegyek övezik. Janez Jansa faluba költözésével nem adta fel politikai karrierjét, bejáró lesz Ljubljanába. Az úthálózat ugyanis nagyon jó az egykori jugoszláv tagköztársaságban.

Az állampapíroktól a tőzsdék felé fordulhatnak a K&H-s ügyfelek

Az állampapíroktól a tőzsdék felé fordulhatnak a K&H-s ügyfelek

„A thatcherizmus ugyanaz volt, mint a reaganizmus, csak rossz fogakkal” – interjú Douglas Stuarttal

„A thatcherizmus ugyanaz volt, mint a reaganizmus, csak rossz fogakkal” – interjú Douglas Stuarttal

A dühös Mad Max és a cuki Táncoló talpak mögött is az épp 80 éves George Miller áll

A dühös Mad Max és a cuki Táncoló talpak mögött is az épp 80 éves George Miller áll

Feledy Botond: Ha most lenne új vasfüggöny, egyértelmű, hogy a magyar kormány melyik oldalra gondolja az országot

Feledy Botond: Ha most lenne új vasfüggöny, egyértelmű, hogy a magyar kormány melyik oldalra gondolja az országot