szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A közeli lakások ablakából is jól látható az a római fürdő, amelyet egy lakótelep kellős közepén alakítottak ki a dél-lengyelországi Katowice mellett fekvő Czeladzban. Az itt élőket zavarják a meztelenül pihenő vendégek.

A meztelenség aligha érdekelne bárkit is, hiszen Lengyelországban szép számmal vannak nudista strandok. A "római fürdő" azonban egy lakótelep kellős közepén, egy téren volna helyet.

A lengyel TVN televízió a szomszédos panelházak ablakaiból készített helyszíni felvételeken mutatta be a legújabb látványosságot, amely korántsem nyerte el minden lakó tetszését. Sokan az ablakukból kitekintve nem akartak hinni a szemüknek. Többeket irritál a látvány, ízléstelennek tartják a fürdőt.

A termál vendégei azonban nem zavartatják magukat. Azt javasolják minden tiltakozónak, hogy inkább menjen le, és próbálja ki maga is, milyen pompás kikapcsolódás egy igazi, ókori római fürdőben időzni.

A tulajdonos szerint a fürdővel minden a legnagyobb rendben van, és cége messzemenően gondoskodik a vendégek egészségéről és szépségéről.

Az alacsonyabb emeleteken lakók közül többen nehezményezik, hogy ők nem élvezhetik a látványt, mivel a fürdő maradéktalanul csak a felsőbb emeletekről szemlélhető. A tulajdonos salamoni ítéletet hozott: bejelentette, hogy hamarosan a nyolcadik emeletig nyúló palánkot építtet a fürdő köré, oly módon szolgáltatva igazságot az alsóbb szintek lakóinak, hogy a felsőbb emeleteken élőket is megfosztja az ingyen látványosságtól.

Nem állt le az élet a Bindzsisztán-szelettel, máris itt a Mini Dubaj és Maxi Dubaj torta

Nem állt le az élet a Bindzsisztán-szelettel, máris itt a Mini Dubaj és Maxi Dubaj torta

Új ChatGPT-verzió érkezett, de ezt nem nyomkodhatja akárki

Új ChatGPT-verzió érkezett, de ezt nem nyomkodhatja akárki

Így kerültek padlóra a nyugdíjak az elmúlt tíz évben

Így kerültek padlóra a nyugdíjak az elmúlt tíz évben

Netanjahu lesz Trump első külföldi vendége a Fehér Házban

Netanjahu lesz Trump első külföldi vendége a Fehér Házban