Magyarországon nem szokás a feminizmusról beszélni, a női egyenjogúságért folytatott harc nevét emlegetni ízléstelenségnek számít még intellektuális körökben is. Mert a feministák csúnya, szőrös nők, akik csak azért foglalkoznak a témával, mert egyetlen férfinak sem kellenek. Szerencsére Franciaország nem csak a gasztronómiában jár messze előttünk, de úgy körülbelül minden másban is. Senkit ne tévesszen meg a Dominiqe Strauss-Kahn elleni nemi erőszak vádja miatt folyó heves vita. Panaszkodhatnak a francia nők, hogy a társadalom eddig nem volt hajlandó odafigyelni a nemi erőszak ügyekre, de ott legalább van vita és tüntettek az ügy miatt, pedig nem is saját honfitársuk volt az áldozat. Nálunk hányan tüntettek a Zsanett ügy miatt? Na ugye.

A franciák társadalmi kérdések iránti érzékenységét igen jól mutatja, hogy milyen filmek készülnek az országban. A tavalyi év egyik nagy szakmai és anyagi sikere például egy második világháborús alkotás, a La Rafle (magyar cím és bemutató még nincs) amely azt boncolgatja, milyen felelőssége volt a francia polgároknak több ezer zsidó gyerek megölésében. A fiatalok körében (igen, tényleg) különösen népszerű alkotás egyik főszereplője pedig Jean Reno, aki a jobboldali kormányfő, Nicolas Sarkozy egyik közeli barátja és lelkes támogatója. Vajon mikor fog itthon Eperjes Károly filmet készíteni a zsidók üldöztetéséről? Na ugye.

Francois Ozon új filmje, amit nálunk Született feleség címen láthatunk a mozikban, a második világháborúnál jóval könnyedebb témát dolgoz fel, de azért a harc nem marad el. Az 1977-ben játszódó történet egy idősebb vidéki háziasszony emancipációjáról szól és a film tökéletes hülyét csinál a legtöbb férfi szereplőből. Szó sincs azonban a mondanivaló görcsös súlykolásáról, Ozon megengedheti magának, hogy bohóckodva mondja el, amit akar. Aki nem érti, magára vessen. Catherine Deneuve pedig boldogan beszáll az idétlenkedésbe. Az arca ugyan bizonyos mimikai akcióknál kicsit Jokerére hasonlít, de reméljük, Deneuve megtanulta a leckét és leállt a plasztikai műtétekkel. A megdöbbentő az, hogy ennek ellenére képes elképesztő alakításokat nyújtani és ezt az utóbbi időben a francia filmgyártás remek szerepekkel hálálja meg. Ozon ismét rétegfilmet készített persze, humorát és tanulságát nem fogja minden mozilátogató szeretni, de aki mégis, az nagyon élvezetes másfél órára számíthat. A film nem szinkronizált, úgyhogy nyelvgyakorlási célokra is pompás. Bemutató augusztus 25-én.