szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Tavasztól megújul az Eiffel-torony első emelete, amelynek pavilonjai és terei elavultak; a padozat egy részét üvegre akarják lecserélni.

"A nagyközönség fogadásának javítása a célunk egy egyáltalán nem hagyományos épületben. Az Eiffel-torony Párizs jelképe, törődni kell vele, hogy szépen öregedjen" – mondta kedden Anne Hidalgo, a párizsi polgármester városépítésért felelős első helyettese. A 25 millió euró (7,4 milliárd forint) értékű munkálatok 18 hónapon át tartanak.

"Azt tapasztaltuk, hogy a párizsiak ritkán jönnek az Eiffel-tornyba, és az első emeletet nem látogatják. Azt mondtuk magunknak, ha a harmadik emelet az éghez tartozik, az (58 méter magasan lévő) első emeletről a lehető legközelebbről láthatjuk magát a tornyot és Párizst" – mondta Alain Moatti építész.

A tervben szerepel három pavilon, közöttük egy fogadóterem átépítése, játékos és oktató körsétával, és főként a vashölgy alatti sétatér feletti űr felfedezése. Az épület lábai között húzódó üres tér körül üvegjárdát építenek 36 milliméter vastag lapokból, 2,80 méter magas, ferde üvegkorláttal a látogatók védelmére – mondta el Moatti.

Az átépítéskor is tiszteletben tartják a négy, ferde alakban hajló óriás pillér építészeti jellemzőit. Az új pavilonok is ehhez igazodnak majd. Az új első emelet a tervek szerint környezetbarát is lesz, a meleg vizet négy napelem és négy függőleges tengelyű szélerőmű segítségével állítják elő, ezeket esztétikai és zajártalom okozása nélkül helyezik el.

Az 1889-es világkiállításra Gustave Eiffel által épített 324 méter magas Eiffel-torony a francia főváros jelképévé és elsőrendű idegenforgalmi nevezetességé vált.

857 lóerővel és gigantikus 6K kijelzőkkel sokkol a legújabb SUV

857 lóerővel és gigantikus 6K kijelzőkkel sokkol a legújabb SUV

Autóval vonszoltak, majd a fához kötöttek egy kutyát Jánoshalmán

Autóval vonszoltak, majd a fához kötöttek egy kutyát Jánoshalmán

Amerika után Horvátzsidányt is rejtélyes drón tartja rettegésben

Amerika után Horvátzsidányt is rejtélyes drón tartja rettegésben

Idén őszre ígérték, hogy átadják Rákosrendezőt az arab beruházóknak, de várhatóan csak 2027-ben kezdődhet az építkezés

Idén őszre ígérték, hogy átadják Rákosrendezőt az arab beruházóknak, de várhatóan csak 2027-ben kezdődhet az építkezés