Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Kigyulladt a színpad egyik közönséghez közeli sarka a román X Faktor szombati versenyén, miközben a T&L nevű együttes zenélt – számolt be a manna.ro.
A tüzet az együttes produkciója alatt használt tűzijáték okozta. A tűz először a terem plafonján ütött ki, az égő tetőzet egy része később pedig a színpad közelébe esett. A lángok a színpadot is elérték, de az együttes mindebből semmit sem vett észre. A tűz közelében lévő nézők azonban a lap beszámolója szerint pánikba estek, a teremben pedig szétterjedt a füst.
A szervezőknek végül meg kellett szakítaniuk az adást, és kiürítették a termet. Mindössze fél óra alatt sikerült mindent elsimítani, és a show folytatódott. Egy blogger, aki a közönség soraiban ült, elmondta, rövid szünet után visszaterelték őket a terembe, ahol nagy volt a por.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.