szerző:
hvg.hu

Nyáron tele volt a sajtó azzal, hogy elefánttal forgattak egy spanyol reklámfilmet a Kálvin téren. A végeredmény szürreálisabb, mint gondolnánk - írja az Urbanista blog.

Megtalálta a nyáron forgatott elefántos spanyol reklámfilmet az Urbanista blog: a filmecskét egy vakokkal foglalkozó spanyol civil szervezetnek, az ONCE-nek forgatták, amely 2011. november 11-e alkalmából 11 millió eurót, valamint 11-szer egymillió eurót sorsolt ki saját lottójátékában.

Az Algún dia, vagyis "Egy nap" címet viselő reklámfilm az emberek vágyait idézi fel, mikor felteszi a kérdést: hányszor mondtad már, hogy egy napon majd a tenger mellett fogsz élni, több időt töltesz a gyerekeiddel, megismersz más kultúrákat is és elolvasol egy halom könyvet?

Kishantos-ügy: „Az ellenünk küldött kopaszok bérét is velünk akarják megfizettetni”

Kishantos-ügy: „Az ellenünk küldött kopaszok bérét is velünk akarják megfizettetni”

Hallgassanak a tudományra – Greta Thunberg beolvasott az amerikai politikusoknak

Hallgassanak a tudományra – Greta Thunberg beolvasott az amerikai politikusoknak

Elszabadult egy metrószerelvény Párizsban, pánikoltak az utasok

Elszabadult egy metrószerelvény Párizsban, pánikoltak az utasok

Hiába isszuk drágán a kávét, a termelők olyan keveset keresnek, hogy inkább menekülnek

Hiába isszuk drágán a kávét, a termelők olyan keveset keresnek, hogy inkább menekülnek

Ismét Zuglóban lesz az ARC kiállítás

Ismét Zuglóban lesz az ARC kiállítás

Elértük az Orbán Ráhel-hasonmást: "Így sikerült a kép"

Elértük az Orbán Ráhel-hasonmást: "Így sikerült a kép"