szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Mikulás vonaton utazhatnak december első hétvégéjén a gyerekek egyebek mellett a Vasúttörténeti Parkba, a Gyermekvasúton, valamint Nyíregyháza-Sóstó állomásra.

A Gyermekvasút utasai szombaton és vasárnap találkozhatnak a Mikulással, míg Hűvösvölgyben, az állomás előtti téren krampuszok szórakoztatják a résztvevőket közös énekléssel, játékkal és körtánccal.

A MÁV-START Zrt. Nyíregyháza-Sóstó állomásra indít különvonatot szombaton: a gyerekekkel együtt utazik a Mikulás, a Boróka együttes zenél, a kicsik ajándékot kapnak, majd a program részeként a Sóstó Állatparkba is ellátogathatnak. A különvonat december 3-án 8:07-kor indul a Budapest Nyugati pályaudvarról és várhatóan 19:45-kor érkezik vissza. A vonatra a Budapest-Nyugati pályaudvaron, Kőbánya-Kispesten, Monoron és Szolnokon is felszállhatnak az utasok - közölte a MÁV.

"Mikulás ruhás" gőzmozdony vontatta különvonat indul szombaton és vasárnap a Nyugati pályaudvarról a Vasúttörténeti Parkba, ahol a Grimm-Busz Színház műsorát tekintheti meg a közönség. A Mikulás ünnepi díszben pompázó hajtányon érkezik, hogy minden gyermeket megajándékozzon.

Megnéztük, mi került 80 milliárdba a Nemzeti Bank felújításán, és milyen jóvátehetetlen hibákat vétettek - fotók

Megnéztük, mi került 80 milliárdba a Nemzeti Bank felújításán, és milyen jóvátehetetlen hibákat vétettek - fotók

Ez egy valóban forradalmian új mobil: kezünkben a háromba hajlítható Huawei Mate XT

Ez egy valóban forradalmian új mobil: kezünkben a háromba hajlítható Huawei Mate XT

Baleset miatt nem járnak a villamosok Albertfalva kitérő és a Móricz Zsigmond körtér között

Baleset miatt nem járnak a villamosok Albertfalva kitérő és a Móricz Zsigmond körtér között

„Mindenki biztonságban van!” – videóban nyugtatgatja a környékbeli gyárak miatt aggódó debrecenieket Navracsics Tibor

„Mindenki biztonságban van!” – videóban nyugtatgatja a környékbeli gyárak miatt aggódó debrecenieket Navracsics Tibor