szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Április 4-én lép először színpadra Stohl András, aki hétfőn reggel hagyta el a börtönt – írja a Blikk.

Stohl Andrást a szabadulása utáni első napon kollégái és barátai is meglátogatták. A „fogadóbuliról” a Blikknek a színész csak annyit mondott: „Minden jól sikerült, mindenki ott volt, aki szeret”. Ahogy fogalmazott, békét szeretne maga körül, mert április 4-én már dolgozik, akkor lesz az első fellépése.

Az egyelőre feltételes szabadlábon lévő Stohl már a Nemzeti Színházba is ellátogatott, ahol Hollósi Frigyes színművész elmondása szerint „már mindenki várta, a büféstől az öltöztetőig”.

MTI / Kovács Tamás

Stohl András, akit súlyos testi sérülést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt ítéltek el, hétfő reggel szabadult feltételesen a jogerős börtönbüntetéséből. A színész 10 hónapos büntetéséből öt hónapot letöltve, hétfő reggel negyed hatkor hagyta el a fegyintézetet.

A Fideszt nem hatják meg a háborúban elrabolt ukrán gyerekek

A Fideszt nem hatják meg a háborúban elrabolt ukrán gyerekek

Tóta W. Árpád búcsúztatja Gyurcsány Ferencet: Mint a villám tépte magányos fenyő

Tóta W. Árpád búcsúztatja Gyurcsány Ferencet: Mint a villám tépte magányos fenyő

Időt nyertek az autógyártók: enyhít az EU a kibocsátási szigoron

Időt nyertek az autógyártók: enyhít az EU a kibocsátási szigoron

Újabb influenszertripet szervezett a Magyar Turisztikai Ügynökség, a Gossip Girl sztárját is elhozták Budapestre

Újabb influenszertripet szervezett a Magyar Turisztikai Ügynökség, a Gossip Girl sztárját is elhozták Budapestre