szerző:
MTI

Mittenwalde álmos, festői kisváros Németország keleti részében, azonban egy csapásra a világ egyik leggazdagabb közösségévé válhatna, ha a főváros, Berlin megemberelné magát, és törlesztené a településsel szemben 1562 óta fennálló adósságát.

A tartozást bizonyító adósságlevél, amelyet egy helyi archívumban találtak, egyértelműen tanúsítja, hogy Mittenwalde 1562. május 28-án 400 holland forintot kölcsönzött Berlinnek. Kikötötték azt is, hogy az összeget évi hat százalékos kamattal kell visszafizetni.

Csakhogy Berlin azóta sem fizetett. A Berlin-Brandenburgi Rádió (RBB) becslése szerint az akkori összeg ma 11 200 holland forintnak felel meg, ami euróra átszámítva hozzávetőleg 112 milliót tesz ki. Ha pedig a halmozott kamatokat és az inflációt is figyelembe veszik, az adósság eurómilliárdokra rúg.

A ma 8800 lakosú kisváros történelmével foglalkozó Vera Schmidt 1963-ban bukkant rá az adósságlevélre. Jóllehet a pecsét hiányzik az okmányról, a kutató szerint érvényességéhez kétség sem fér. "Már 1893-ban is vita tárgyát képezte a tartozás. Megvizsgálták az iratot, és arra jutottak, hogy az eredeti" - közölte.

Uwe Pfeiffer mittenwaldei polgármester a történésszel összefogva a közelmúltban megpróbálta behajtani az adósságot Berlintől, de ugyanúgy üres kézzel kellett távoznia, mint elődjeinek, akik 1820 óta nagyjából minden ötvenedik évben kísérletet tettek a pénz visszaszerzésére.

A mostani küldöttek annyit azért elértek, hogy fogadta őket Ulrich Nussbaum berlini pénzügyi szenátor, aki kisebbfajta ceremónia keretében átnyújtott nekik egy 1539-ből származó holland forintot. 

"Az ügy mindenesetre hűen jelzi, hogy adósságod egyszer úgy is utolér, függetlenül attól, hogy mikortól származik" - jegyezte meg a szenátor a Berliner Zeitung című lapnak. Amúgy a német fővárosnak igencsak főhetne a feje, ha komolyan fontolóra venné "történelmi" tartozásának a törlesztését: jelenleg ugyanis mintegy 63 millió euró hiányzik a város kincstárából.

Távozik a genovai viaduktot üzemeltető cég vezetője

Távozik a genovai viaduktot üzemeltető cég vezetője

200 millió kamera figyeli, milyen jegyeket írjanak be a nagy kínai osztálynaplóba

200 millió kamera figyeli, milyen jegyeket írjanak be a nagy kínai osztálynaplóba

Legyőzte a mellrákot, majd átúszta a La Manche csatornát – négyszer

Legyőzte a mellrákot, majd átúszta a La Manche csatornát – négyszer

Izraeli választások: Netanjahunak nem sikerült többséget szereznie

Izraeli választások: Netanjahunak nem sikerült többséget szereznie

Felborult a tűzoltóautó a diákoknak tartott bemutatón Vácon – videó

Felborult a tűzoltóautó a diákoknak tartott bemutatón Vácon – videó

Különös fejsérülése miatt kétóránként törlődik egy amerikai tini memóriája

Különös fejsérülése miatt kétóránként törlődik egy amerikai tini memóriája