szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Szocpolcsalás miatt csukták le Edward Putmant, a lottó nyertesét Nagy-Britanniában – számolt be a BBC. A férfi akkor is segélyekhez folyamodott, amikor már megkapta a közel ötmillió fontos nyereményt.

Miután 1993-ban már egyszer elítélték nemi erőszak miatt, most többszörös csalásért került börtönbe Edward Putman, aki 2009-ben nyerte meg Nagy-Britanniában a lottó főnyereményét. A férfi kilenc hónapot kapott – írja a BBC.

A férfi 2000 óta élt különböző állami támogatásokon szorongásos kórképe miatt. Miután 2009-ben nem ment el az orvosi vizsgálatra, felfüggesztették a támogatását, amit ő később közel ötmillió fontos lottónyereménye ellenére is újraigényelt. Putman lakhatási és munkanélküli segélyt is igényelt, miközben a bíróságon elhangzottak alapján két sportkocsit és egy házat is vásárolt.

A bíró szerint a lottónyertest elképesztő pénzéhség hajtotta, ami az ítészeket főleg a jelenlegi gazdasági helyzetben döbbentette meg.

Egy év alatt sem sikerült kijavítani a Keleti pályaudvaron a megrepedt üvegfödémet

Egy év alatt sem sikerült kijavítani a Keleti pályaudvaron a megrepedt üvegfödémet

Elemzők szerint a magyar ipar még el sem érte a gödör alját

Elemzők szerint a magyar ipar még el sem érte a gödör alját

Szakértő a HVG-nek: Nem formabontó, ha Magyarország kémhálózatot épített ki egy szomszédos országban

Szakértő a HVG-nek: Nem formabontó, ha Magyarország kémhálózatot épített ki egy szomszédos országban

Pánik üzemmódba kapcsoltak a Firefox-csapatban a Google ellen hozott ítélet miatt

Pánik üzemmódba kapcsoltak a Firefox-csapatban a Google ellen hozott ítélet miatt