szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Bihar megyei Keményfok (Avram Iancu) község tulajdonába vette és védetté nyilvánította a községhez tartozó Tamáshida Árpád-kori templomának a romjait, hogy megóvja azokat a pusztulástól. A közelmúltig egy helyi gazda tyúkokat tenyésztett a romos épületben.

A Krónika napilap riportja szerint a Fekete-Körös partján, a magyar határtól alig hat kilométerre álló, többnyire románok által lakott Tamáshidán Trianon után vált romossá a XII. században épült templom. A román stílusban épített templom a Liptay bárók családi birtokán állt, a bárók családi kápolnának használták.

A falu református közössége új templomot épített magának. Liptay Frigyes báró leszármazottai azonban nem igényelték vissza az egykori birtokot, így a templom is gazdátlanul maradt, állapota évről-évre romlott. Mára csak az impozáns torony, és a szentély egy része áll, de ezek falai is megrepedeztek, a torony is megdőlt.

A templomromot és a körülötte levő telket két helybéli család vette jogtalanul birtokba, egyikük tyúkketreceket épített a romok közé. Ezt az állapotot rögzítette nemrég egy helyszíni szemle során a Bihar megyei Műemlékvédelmi Hivatal vezetője, Lucian Silaghi. Az ő közbenjárására lépett a község önkorományzata, mely tulajdonába vette és védetté nyilvánította a templomromot és a körülötte fekvő 595 négyzetméteres területet. Az önkormányzat felszólítására a gazdák kiköltöztették a tyúkketreceiket a romok közül.

Sorin Marius Sabau, a község jegyzője a Krónikának elmondta, a község vezetői úgy vélik, turisztikailag hasznosíthatnák a romokat. A Körös-part amúgy is vonzza a piknikezőket, a templomrom pedig egy itt fészkelő ritka madárfajjal együtt a település turisztikai vonzerejét növelhetné. A jegyző azonban azt is megemlítette, a községnek nincsen arra pénze, hogy az Árpád-kori templomot helyreállítsa.

Újrakezdi és indiai munkásai bérét sem csökkenti az osztrák-magyar gazda, akinek a járvány elvitte háromezer marháját

Újrakezdi és indiai munkásai bérét sem csökkenti az osztrák-magyar gazda, akinek a járvány elvitte háromezer marháját

Vajon lehetek önmagam terapeutája?

Vajon lehetek önmagam terapeutája?

Másodjára már megválasztották kancellárnak Friedrich Merzet

Másodjára már megválasztották kancellárnak Friedrich Merzet

Harmadannyian váltottak jegyet az Összetartozás Hídjára, mint amennyit a polgármester mondott

Harmadannyian váltottak jegyet az Összetartozás Hídjára, mint amennyit a polgármester mondott