szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Bár eddig is sejtették, hol lehetett, spanyol kutatók most kézzelfogható bizonyítékot találtak arra, hogy Pompeius Curiájában szúrták le Julis Caesart - írja az Origo.

Spanyol kutatók találták meg Rómában azt a helyet, ahol a Római Köztársaság utolsó, válságos periódusában leszúrták Julius Caesart - számolt be az Origo.

A római hadvezér és államférfi Kr. e. 44. március 15-én halt meg. Julius Caesart Rómában szúrták le, Pompeius Curiájában. "Mindig is tudták, hogy Caesart a Curiában ölték meg, hiszen ezt a történeti források feljegyezték, ám eddig semmilyen tárgyi bizonyítékot nem találtunk erre" - mondta Antonio Monterroso, a Spanyol Nemzeti Kutatási Tanács (CSIC) kutatója. A klasszikus források arra is utalnak, hogy a Curiát a gyilkosság után néhány évvel bezárták, és emlékkápolnává alakult át.

Azt is sejtették már korábban is, hogy egy téglalap alakú, négy fallal körülvett, lecementezett ponton szúrhatták le Julius Caesart. Ám csak most sikerült azonosítani egy 3 méter széles és 2 méter magas, betonból készült struktúrát a gyilkosság helyszíneként. Itt, a római kori Curia legalsó részén, egy széken ült Caesar a gyilkosság előtti pillanatokban - állapították meg spanyol kutatók. A betonból készült emléket Caesar fogadott fia, Augustus állíttatta utólag, hogy elítélje a merényletet.

Kigyulladt egy Boeing futóműve felszállás közben Melbourne-ben, tűzoltók oltották el a lángokat – videó

Kigyulladt egy Boeing futóműve felszállás közben Melbourne-ben, tűzoltók oltották el a lángokat – videó

Bese atyát tűzte műsorára a közmédia, az elcsábulásról beszélgetett Eperjes Károllyal

Bese atyát tűzte műsorára a közmédia, az elcsábulásról beszélgetett Eperjes Károllyal

Óriási természetvédelmi siker: 100 év után visszatértek a kihalás szélén álló viharfecskék

Óriási természetvédelmi siker: 100 év után visszatértek a kihalás szélén álló viharfecskék

Ezekkel a számokkal lehetett tarolni a hatos lottón

Ezekkel a számokkal lehetett tarolni a hatos lottón