szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Tavasszal indul a Való Világ hatodik szériája, a műsorvezető Stohl András lesz - írja a Bors.

A ValóVilág ötödik szériája után Kolosi Péter programigazgató idén tavasszal megemlítette, hogy hamarosan újra benépesülhet a villa, márciusban pedig arról volt szó, hogy a VV hatodik szériája akár már ősszel elindulhat, egyes információk szerint pedig az RTL 2-n fogják adni - írja a Bors.

A lap úgy tudja, bár ősszel nem indult el a műsor, tavasszal indulhat a VV6, amit ráadásul az X-Faktorban egy dalt már eléneklő Stohl András vezethet. A Bors RTL-es forrására hivatkozva azt írja, Knap Attila, a ValóVilág ötödik szériájának nyertese is szerepet kaphat az új évadban

A Bors megkereste Kolosi Péter programigazgatót is, aki azonban nem erősítette meg az információt. "Korábban sem mondtam olyat, hogy elindul a VV6, csak nem zártam ki a lehetőségét. Most sem zárom ki" - fogalmazott Kolosi.

"Nagy történelem" – a tudományos irányzat, amely évmilliárdokra visszamenve kutatja, milyen lesz az emberiség jövője

"Nagy történelem" – a tudományos irányzat, amely évmilliárdokra visszamenve kutatja, milyen lesz az emberiség jövője

Olyan lángszóróval gyakorlatozik Kína, ami megolvasztja az emberi húst

Olyan lángszóróval gyakorlatozik Kína, ami megolvasztja az emberi húst

Feministából stepfordi feleség – Meghan Markle még mindig nem döntötte el, hogyan menti meg a világot

Feministából stepfordi feleség – Meghan Markle még mindig nem döntötte el, hogyan menti meg a világot

Kíváncsi, hogy készíti Stanley Tucci a csülkös borsólevest? Íme a színész receptje!

Kíváncsi, hogy készíti Stanley Tucci a csülkös borsólevest? Íme a színész receptje!