Egy Budapesten élő, magyar kormány tagjai mellett többször is felbukkanó férfi is részt vehet Kína külföldi megfélemlítő akcióiban

Ma Ven-csün, aki korábban kormánytagok mellett is feltűnt, tavaly februárban egy konferencián keltett feltűnést, amikor a száműzetésbe kényszerült tibeti kormány képviselőit próbálta meg fotózni.

  • hvg.hu

A Budapesten bejegyzett Kínai-Európai Kulturális, Művészeti és Sport Egyesület elnöke, Ma Ven-csün is részt vehet a kínai állam megfélemlítő akcióiban – írja a Direkt36. Az oknyomozó portál egy nemzetközi projektben kutatott a témában, amikor feltűnt a budapesti kötődésű férfi.

Ma 2023 februárjában egy konferencián vett részt Genfben, amit az Egyesült Nemzetek Szervezte (ENSZ) rendezett. Az eseményen egy Kínáról szóló jelentést is tanulmányoztak, amely kitért a Kína által elnyomott ujgur és tibeti kisebbségek helyzetére.

A teremben volt a kínai megszállás miatt száműzetésbe kényszerült tibeti kormány svájci képviseletének vezetője, Thinlay Chukki is, akitől az előadás után Ma szelfit kért. Ezután viszont telefonjának kameráját a tibeti delegáció felé fordította, és fotókat készített róluk a beleegyezésük nélkül, hiába próbálták ebben megakadályozni.

Az ENSZ munkatársai végül elérték, hogy Ma törölje a képeket,  a férfi viszont később az épületen kívül is megpróbálta fotózni a tibeti delegációt.

A lapnak nyilatkozó szakértők szerint az akció célja nem a kémkedés, inkább a megfélemlítés lehetett, a kínai állam gyakran nyúl hasonló eszközökhöz a rendszer vélt ellenségeivel szemben. Ma viszont azt mondta, félreértés történt, muszlim vallása miatt saját magát is kisebbségnek tartja, ezért érdekelte a konferencia.

A Direkt36 kutatásai szerint Ma az Egyesült Front embere. A világszerte kiterjedt hálózat a Kínai Kommunista Párt egyik egysége, amelynek a feladata a kínai diaszpóra ellenőrzése és a Kínával szembeni kritikus hangok elnyomása.

Ma egyébként 2013-ban letelepedési kötvénnyel költözött Magyarországra, jelenleg egy kis- és nagykereskedéssel foglalkozó cég tulajdonosa. Többször felbukkant a magyar kormány tagjai mellett is, 2017-en egyesülete segített megszervezni a Magyarországi Kínai filmfesztivált is, ahol beszédet mondott Balog Zoltán akkori miniszter, szintén ebben az évben pedig Szijjártó Péterrel készített kézfogós képet. Erről a lapnak Ma azt mondta, hogy spontán találkozás volt, csak megkérte, hogy készítsenek egy képet, amikor elment mellette a miniszter.

https://hvg.hu/vilag/20220901_ensz_kina_ujgurok

Nyitóképünk illusztráció, ujgur autonóm területen járőröző rendőrök, fotó: AFP / Johannes Eisele

Hozzászólások